Teljes készültség Minszkben: több ezren tüntetnek a Függetlenség terén


-A A+

Több ezer tüntető vonult pénteken, a hivatalos végeredmény közzétételét követően a minszki Függetlenség terére, a fehérorosz kormány székházához, hogy tiltakozzanak Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök általuk el nem fogadott választási győzelme ellen.

A TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a tüntetők egy része a szavazatok újraszámlálását követeli, mások a voksolás megismétlését akarják elérni. Az skandálják, hogy Szvjatlana (Cihanouszkaja) a mi elnökünk. A megmozdulás résztvevői a téren található Lenin-szoborra transzparenst függesztettek ki, amelyen Cihanouszkaja – A Fehérorosz Köztársaság elnöke és főparancsnoka felirat olvasható.

A fehérorosz különleges alakulat több tucat tagja vonult a kormány székháza elé. Felszólították az embereket, hogy tartsanak kellő távolságot az épülettől, aminek a tüntetők engedelmeskedtek.

A biztonsági erők láncot alkotva védik az épületet, a rohampajzsokat viszont a földre engedték. A tüntetők ezt üdvrivalgással fogadták, fiatal lányok szaladtak a katonákhoz, megölelték, és virágot ajándékoztak nekik. Kézfogásokat és fotózkodást követően a tüntetők mintegy ötven méterre visszavonultak a biztonságiaktól, azt skandálva, hogy derék legények vagytok.

Egyes hírek szerint nagyobb katonai konvoj érkezett buszokkal és fogolyszállító járművekkel a Függetlenség terére. Az aktivisták tüntetésük békés jellegét hangsúlyozva leültek a földre.

Napok óta tömeges tüntetések vannak Fehéroroszországban a választási eredmények elleni tiltakozásul. A pénteken közzétett hivatalos végeredmény szerint Aljakszandr Lukasenka, az országot 26 éve irányító 65 éves hivatalban lévő elnök nyerte a vasárnapi elnökválasztást a szavazatok 80,1 százalékával, legfőbb vetélytársa, Szvjatlana Cihanouszkaja a BelTA állami hírügynökség jelentése szerint a szavazatok 10,12 százalékát kapta. A jelenleg Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja a választási eredmények közzététele után kijelentette, hogy az emberek többsége nem hisz Lukasenka győzelmében.

Sztrájkolnak az üzemekben, tüntetnek a munkások

A minszki traktor-, illetve autógyár több száz dolgozója sztrájkolt pénteken az Aljakszandr Lukasenka elnök vitatott tisztaságú újraválasztása elleni tüntetések erőszakos elnyomása miatt. A munkások és az alkalmazottak a Minszki Traktorgyár (MTZ) és a MAZ gépkocsi- és autóbuszgyár udvarán gyűltek össze – jelentették az AFP francia hírügynökség tudósítói a helyszínről.

Az MTZ több ezer dolgozója ezután a városközpont felé indult. Azután döntöttek így, hogy a gyárba érkező Raman Haloucsenka kormányfő nem volt hajlandó tárgyalni velük. A menethez más tüntetők is csatlakoztak a helyiek tapsa mellett. A fogaskerékgyárhoz érkezve csatlakozásra szólították fel az ottani munkásokat. A menet a Függetlenség sugárút felé tartott. A menet előtt a közlekedésrendészet járműve haladt, rendfenntartókat a menet körül nem lehetett látni.

Nem birkák, nem csőcselék, nem aljanép vagyunk, hanem az MTZ munkásai. Nem húszan vagyunk, hanem tizenhatezren – ez állt a munkások kezében lévő transzparensen. „Takarodj!” „Szabadok vagyunk” – skandálták a dolgozók, üzenetüket Aljakszandr Lukasenkának címezve. Előzőleg a gyár udvarán a dolgozók összeállították követeléseik listáját, amelyen egyebek mellett az elnök lemondása és új elnökválasztás kiírása szerepelt.

Aljakszandr Lukasenka, akinek a gazdasági és politikai rendszere nagyban merített a szovjet kommunizmus örökségéből, elnöksége 26 éve alatt a munkásokra és a földművesekre támaszkodott. Az elnök szinte nemzeti jelképpé emelte a fehérorosz traktorokat. Az MTZ munkabeszüntetése súlyos csapást jelent az államfőre az AFP francia hírügynökség kommentárja szerint. Hasonló megmozdulások több más fehérorosz városban voltak az ellenzéki médiának a közösségi portálokon megjelenő tudósításai szerint.







EZT OLVASTA MÁR?

X