Lukasenka már nem veti el az új elnökválasztás gondolatát


-A A+

Fehéroroszországban új elnökválasztást csak egy új alkotmány elfogadását követően fognak tartani – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hétfőn a minszki traktor-, illetve autógyárban (MZKT) mondott beszédében, amelyet a Belarusz-24 televízió közvetített.

„Új alkotmányt kell elfogadnunk, ahogy azt ti is akartátok. Népszavazáson kell elfogadni, mert az előző alkotmányt is referendumon fogadtuk el, s ha akarjátok, ennek alapján lehet elnök-, parlamenti és helyhatósági választásokat tartani” – hangoztatta Lukasenka, akit a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézett.

Mint mondta, az ország új alaptörvényének a kidolgozása már folyik. Lukasenka szerint két változatot már elutasított azzal az indokkal, hogy azok szövege csak kevéssé tér el a jelenleg hatályostól. Ismételten hangsúlyozta, hogy kész megosztani a hatalmat, de nem az utca nyomására. A vitatott körülmények között hatodszorra újraválasztott fehérorosz elnök a nap folyamán viszont még úgy fogalmazott: „Volt már egy választás, és amíg engem meg nem ölnek, nem lesz másik”. 

Andrej Dmitrijev, a Mondj Igazat elnevezésű társadalmi szervezet társelnöke, volt elnökjelölt a parlament rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazta új választások kitűzése céljából. „Új választások, a fogva tartottak szabadon engedése, a békés állampolgárokkal szembeni erőszakos incidensek kivizsgálása, béke a városok utcáin és tartózkodás az erőszaktól ” – összegezte követeléseit a politikus.

Hétfőn a fehérorosz ellenzék felhívására számtalan üzemben és az állami televízió épülete előtt kezdődött tiltakozás a vitatott elnökválasztási eredmény, Lukasenka újraválasztása ellen.







EZT OLVASTA MÁR?

X