Közel 200 ezren tüntettek vasárnap Minszkben a Lukasenka-rezsim ellen


-A A+

Hatalmas tömeg tüntetett vasárnap Minszkben, a Reuters beszámolója szerint nagyjából 200 ezer résztvevő. A brit hírügynökség szerint nem volt komolyabb rendőri jelenlét, a hangulatot pedig ünnepélyesnek írták le.

A tüntetők egy hete minden nap az utcára vonulnak, miután minden jel arra mutat, hogy durván elcsalták a múlt vasárnapi választásokat. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök vasárnap arról beszélt, hogy új választást nem hajlandó kiírni, de kész azonnali reformokra, ha valóban ez az, amit az emberek várnak tőle. De az emberek már nem reformokat szeretnének, hanem új elnököt, tisztességes választást és a diktatúra végét.

Macron: a békésen tüntetőket támogatnia kell az EU-nak

Az Európai Unió (EU) nem adhatja fel a fehérorosz kormányellenes tüntetők támogatását – jelentette ki egy vasárnap esti Twitter-üzenetében Emmanuel Macron francia elnök. Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter pedig egy interjúban népe támogatását elvesztő diktátornak nevezte Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt.

„Az Európai Uniónak továbbra is aktívan támogatnia kell azt a több százezer embert, aki békésen tüntet Fehéroroszországban jogai, szabadsága és szuverenitása tiszteletben tartásáért” – írta Macron.

Olaf Scholz német alkancellár, aki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje lesz a 2021-es szövetségi parlamenti választásokon, élő interjút adott a Bild című újság honlapjának. A fehérorosz elnökről kijelentette: „egy ilyen diktátorral csak egyértelműen és határozottan lehet beszélni.”

„Meggyőződésem, hogy ennek az elnöknek már nincs semmilyen legitimitása, különben nem kormányozna ilyen hihetetlen és kegyetlen erővel” – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szerinte miként lehet elkerülni Oroszország intervencióját a fehéroroszországi válságba, óva intette Moszkvát attól, hogy beavatkozzon Lukasenka hatalmának fenntartása érdekében. Azt mondta: „a katonai beavatkozás idegen államokban elfogadhatatlan, és ellentmond minden szabálynak, amelyet megszabtunk magunknak a nemzetközi jogban”.

Ezt megelőzően Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonbeszélgetésükben biztosította Lukasenkát arról, hogy Moszkva szükség esetén kész katonai segítséget nyújtani neki. Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei pénteken abban állapodtak meg, hogy szankciókat készítenek elő azon fehérorosz vezetők ellen, akik a tüntetőkkel szembeni erőszakért, illetve az elnökválasztás eredményének meghamisításáért felelősek.

Cihanouszkaja készen áll Fehéroroszország vezetésére

Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető hétfőn közzétett videóüzenetében kijelentette, készen áll, hogy vállalja a felelősséget és vezesse Fehéroroszországot.

A YouTube videómegosztó portálra feltett üzenetében a Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja azt szorgalmazta, hogy teremtődjenek meg Fehéroroszországban a tiszta választás megtartásának jogi feltételei. Cihanouszkaja a rendvédelmi és a fegyveres erők tagjait is felszólította, hogy álljanak át, és azt ígérte, hogy eddig elkövetett bűneik bocsánatot nyernek.

Vasárnap kormánypárti tüntetés is volt Minszkben, amelyen ezrek vettek részt.

Az ellenzéki tömegmegmozdulás Fehéroroszország posztszovjet történetének legjelentősebb ilyen tiltakozása volt. A tüntetők szerint Aljakszandr Lukasenka elnök egyszerűen elcsalta az egy héttel korábban tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80 százalékát kapta.

 

Hétfőre a tiltakozás a társadalom olyan rétegeit is elérte, amelyek többnyire lojálisak a hatalomhoz. Állami üzemekben hirdettek munkabeszüntetést a dolgozók, az állami tévé több munkatársa és egy nagykövet is kiállt a változást követelők mellett. Hétfőn a Belaz vontató- és földmunkagépeket gyártó vállalat mintegy száz dolgozója kezdett tárgyalásba az üzem vezetőségével – közölte a gyár sajtószolgálata. A tájékoztatásból nem derült ki, hogy pontosan miről tárgyalnak, de feltehetően az országban kialakult helyzetről. A közleményben ugyanakkor azt állítják, hogy a gyár rendben működik, a többi 9,9 ezer dolgozó munkahelyén tartózkodik.

Politikai követeléseket terjesztett elő a Beloruszkalij nevű fehérorosz, műtrágyaüzem vezetésének munkáskollektívája, miközben nem állt le a termelés – közölte hétfőn a gyár szakszervezetének vezetője. Andrej Ribak elmondta, hogy tárgyalnak a munkáltatóval és politikai követeléseik vannak.








EZT OLVASTA MÁR?

X