Trump: „nem úgy tűnik, hogy nagy lenne a demokrácia” Fehéroroszországban


-A A+

„Nekem nem úgy tűnik, hogy nagy lenne a demokrácia Fehéroroszországban” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Házban újságíróknak.

A fehéroroszországi demonstrációk kapcsán leszögezte, hogy nagy tüntetésekről van szó, amelyek „békéseknek látszanak”.

Donald Trump elmondta, „a megfelelő időben” telefonon beszélne majd orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal a fehéroroszországi fejleményekről, az Aljakszandr Lukasenka elnök elleni tüntetésekről. Ezeket „többnyire békésnek” minősítette.

Az amerikai elnök hétfőn szólt először a fehéroroszországi helyzetről. Akkor úgy fogalmazott: „Ez egy szörnyűséges helyzet. Nagyon szorosan fogjuk figyelemmel kísérni az ottani eseményeket.” Korábban – még varsói látogatásán, szombaton – az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo közölte, hogy az Egyesült Államok „amennyire tud, megpróbál segíteni a fehérorosz embereknek, hogy kivívják függetlenségüket és szabadságukat”.

(Címlapfotó: Agerpres/EPA)








EZT OLVASTA MÁR?

X