Navalnij egyelőre nem szállítható az omszki kórház főorvosa szerint


-A A+

Egyelőre nincs szállítható állapotban a mérgezéses tünetetekkel kórházba került Alekszej Navalnij – közölte Kira Jarmis, az ellenzéki politikus sajtótitkára pénteken a Twitteren az omszki első mentőkórház főorvosára hivatkozva. FRISSÍTÉS: megérkezett a politikusért küldött német gép.

„A főorvos közölte, hogy Navalnij nem szállítható. Állapota nem stabil" – írta Jarmis, hozzátéve, hogy az orvosok számára nem elegendő indok, hogy a rokonok az elszállítás mellett döntöttek.

Nürnbergből péntek hajnalban orvosi repülőgép indult Omszkba, hogy Németországba szállítsa Navalnijt. A Kreml csütörtökön jelezte, hogy hozzájárulását adja a politikus külföldi kezeléséhez, ha ilyen kéréssel fordulnak hozzá. Erre az ígéretre Jarmis utalt is pénteken a Twitteren. Az Omszk megyei egészségügyi minisztérium közölte, hogy helyi és Moszkvából érkező orvosok konzíliumot tartottak annak eldöntésére, hogy szállítható állapotban van-e a politikus. A mentőkórház csütörtökön összeállított szakvéleménye nemleges volt.

Az első omszki mentőkórház az Interfax hírügynökséget péntek reggel úgy tájékoztatta, hogy Navalnij állapota változatlan. Előző este az egészségügyi intézmény azt közölte, hogy a politikus állapota „súlyos, de stabil". A kómába esett Navalnijt géppel lélegeztették. Hivatalos diagnózist egyelőre nem közöltek. Moszkvából a Pirogov orvosi és sebészeti központ, valamint a Burdenko idegsebészeti kutatóközpont szakértőit küldték Omszkba az ellenzéki politikust megvizsgálni.

 

Navalnij csütörtökön rosszul lett a Tomszkból Moszkvába tartó repülőgépen, amely rendkívüli leszállást hajtott végre Omszkban. Jarmis azt állította, hogy megmérgezték, és hogy a toxint valószínűleg abba a teába csempészhették bele, amelyet a tomszki repülőtér kávézójában ivott meg.

Sajtójelentések szerint Navalnij, Vlagyimir Putyin elnök talán legismertebb bírálója az elmúlt napokban Szibériában tartózkodott, ahol a szeptemberi választásokon indulni szándékozó ellenzéki jelöltekkel találkozott, és feltehetően a magas rangú tisztségviselők korrupcióját leleplező viedóihoz is anyagot gyűjtött. Családja ragaszkodik külföldi gyógykezeléséhez, egyebek között azért is, mert sajtójelentések szerint bizalmatlan az omszki mentőkórház főorvosával, Alekszandr Murahovszkijjal szemben, aki a kormányzó Egységes Oroszország párt tagja.

Julija Navalnaja, a politikus felesége úgy nyilatkozott, hogy a szállítás elutasítását megelőzően néhány órával az omszki kórházban megkezdődött a szállításhoz szükséges iratok előkészítése. A szibériai városba érkező asszonyt csütörtökön az egészségügyi intézmény sokáig nem engedte be a férjéhez, egyebek között a házastársi viszonyt igazoló okmányt követelve tőle.

A Cinema for Peace Foundation nevű német alapítvány szervezésében Nürnbergből pénteken megérkezett Omszkba egy Bombardier Challenger 604-es orvosi repülőgép, hogy a berlini Charité kórházba szállítsa Navalnijt. 2018-ban ugyanez az alapítvány szállította a német fővárosba Pjotr Verzilovot, a Pussy Riot punk aktivista csoportot képviselőjét, miután Oroszországban megmérgezték.

Ivan Zsdanov, a Navalnij által alapított – és július végén súlyos bírságok terhe miatt feloszlatott – Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványának igazgatója a TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint pénteken Omszkban újságíróknak azt állította, hogy Navalnij szervezetében olyan anyagot találtak, amely nemcsak az ő, de a környezete számára is „halálos veszélyt jelent”, ezért „mindenkinek védőruhát kell viselnie körülötte”. Zsdanov a közlekedési rendőrség egyik munkatársnőjére hivatkozva állította ezt, de az állítólagos anyagot nem nevezte meg.

A TASZSZ-nak egy névtelenül nyilatkozó rendőrségi forrás a mérgezésre vonatkozó információt valótlannak minősítette.








EZT OLVASTA MÁR?

X