Izrael: közfelháborodást okozott egy tizenéves lány elleni tömeges nemi erőszak, ezrek tiltakoztak
Ezrek vonultak az utcákra csütörtök este Izraelben tiltakozásul egy tizenéves lány ellen elkövetett tömeges nemi erőszakcselekmény miatt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.
Országszerte, harminchárom helyszínen több ezer tiltakozó fejezte ki felháborodást a múlt héten, Eilaton elkövetett bűncselekmény miatt, amelyben a nyilvánosságra került vádak szerint 30-an erőszakoltak meg egy 16 és fél éves, ittas lányt egy szállodában. A tüntetők a többi között „nem vagy egyedül” és „részegség nem beleegyezés” táblákat tartottak magasba a demonstrációkon.
A fiatal lány barátnőivel utazott a vörös-tengeri kikötővárosba és népszerű nyaralóhelyre, ahol egy vendéglőben szeszes italt fogyasztott, majd felment a szálloda egyik szobájának mosdójába. Ebben a szobában történt a bűncselekmény, több tucat fiatal férfi erőszakolta meg egymás után.
A rendőrség eddig két gyanúsítottat tartóztatott le, és külön nyomozócsoportot alakított a bűnügy feltárására, minden tettes kézre kerítésére. Egyikük telefonüzeneteket küldött az áldozatnak, amelyben azt állította, telefonos videofelvételek is készültek a történtekről. A szálloda biztonsági kameráinak felvételein a férfiak a folyosón álltak sorba a lány megerőszakolásához.
Számos törvényhozó és nőjogi aktivista mellett Benjámin Netanjahu miniszterelnök is felháborodásának adott hangot az esettel kapcsolatban, „emberiesség elleni bűnténynek" nevezte a történteket.
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34919 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34922 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni