Öt kontinensen egyszerre imádkoztak a katolikusok


-A A+

Ferenc pápa vezetésével szentségimádást tartottak vasárnap délután a római Szent Péter bazilikában, az imához mind az öt kontinens egyházmegyéiben egyszerre csatlakoztak.

A globális imára első alkalommal került sor az egyház történetében. Amikor a pápa a Szent Péter bazilikában imádkozni kezdett, a Csendes-óceáni szigeteken reggel öt óra, Izlandon pedig délután három óra volt.

A Hit Évében, Úrnapján rendezett szentségimádás során a pápa és a hívek az egyházért és missziójáért, valamint a szenvedőkért imádkoztak.

Az egyházfő a szenvedők között sorolta fel a mai kor rabszolgáit, az ember- és kábítószer-kereskedelem, valamint a háborúk áldozatait, a társadalomból kirekesztetteket, a bevándorlókat, az időseket, az anyagi bizonytalanságban élőket, a munkanélkülieket, a  hajléktalanokat, a börtönben levőket és az erőszakot elszenvedő nőket, gyermekeket is.

A pápai imára zsúfolásig megtelt a Szent Péter bazilika.

Az egyházfő százezer hívő előtt mondta el a vasárnap déli Úrangyala-imádságot (Angelus) is, amelyben a Szíriában túszul ejtett emberek szabadon engedésére hívott fel. Utalt arra, hogy a két éve tartó háború halált, pusztítást, jelentős anyagi és környezeti kárt okoz. 

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Ferenc pápa által vezetett szentségimádással egy időben a fővárosi Szent István-bazilikában tartott ugyanilyen szándékkal liturgiát. Magyarországon és Erdélyben is valamennyi egyházmegye csatlakozott a kezdeményezéshez.








EZT OLVASTA MÁR?

X