Távoznia kell posztjáról a katalán elnöknek a spanyol legfelsőbb bíróság döntése szerint


-A A+

Távoznia kell az autonóm katalán  kormány éléről Quim Torra elnöknek, miután a spanyol legfelsőbb bíróság hétfőn másfél évre eltiltotta közhivatal betöltésétől.

A függetlenségi politikust azért ítélték el, mert nem tett eleget a központi választási bizottság (JEC) utasításának a 2019-es tavaszi parlamenti választásokat megelőzően, és többszöri felszólítás ellenére sem távolíttatta el a középületekről a politikai szimbólumokat a kampányidőszakban.

A választási bizottság szerint ugyanis a sárga szalagok és transzparensek kihelyezésével, amelyek a 2017-ben bebörtönzött katalán függetlenségi vezetők támogatását jelképezték, az elnök megsértette a közintézményekre vonatkozó politikai semlegesség elvét. Quim Torra az engedetlenség bűncselekménye miatt nemcsak politikai tisztségét veszti el, hanem 30 ezer eurós pénzbüntetést is fizetnie kell.  A katalán elnököt tavaly decemberben marasztalta el az ügyben a katalán felsőbíróság, amellyel szemben a politikus fellebbezést nyújtott be. A legfelsőbb bíróság ezt a határozatott hagyta most helyben a bírói testület egyhangú döntésével.

Az ítélet megállapítása szerint Quim Torra „határozottan, ismételten, makacsul” ellenállt a választási bizottság által hozott törvényes rendelkezés betartásának. A bíróság megerősítette, hogy ez a testület a választási folyamatok átláthatóságáért, tisztaságáért felelős kompetens alkotmányos szerv. Az eljárás során az elnök védője azt hangsúlyozta, hogy a testületnek szerinte nem tartozik hatáskörébe a tartományi vezetők utasítása, így határozata illegális.

Quim Torra távozása után eddigi helyettese, Pére Aragonés veszi át ideiglenesen az immár csökkentett hatáskörű kormány irányítását, amíg a parlament új elnököt választ, vagy előrehozott választásokat rendeznek az autonóm tartományban.

Az elszakadáspárti politikus védője korábban arról is beszélt, hogy kedvezőtlen ítélet esetén készek elmenni az Európai Bíróságra is.

A katalán függetlenségpárti szimpatizánsok estére tüntetéseket szerveznek szerte Katalóniában, hogy így tiltakozzanak a legfelsőbb bíróság döntése ellen.








EZT OLVASTA MÁR?

X