A spanyol kormányfő nyolcszázezer új munkahelyet ígér három éven belül


-A A+

A spanyol miniszterelnök három éven belül 800 ezer új munkahely megteremtésére tett ígéretet szerdán Madridban, ismertetve a kormány koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítási tervét.

„A járvány felgyorsított folyamatokat, amelyeket már  korábban láttunk” – fogalmazott Pedro Sánchez, kifejtve, hogy az elképzelések tengelyét a zöld gazdaságra való átállás és a digitális átmenet adja.

Az Európai Unió helyreállítási alapjából Spanyolország 140 milliárd euróra számíthat a következő hat évben. 2023-ig 72 milliárd eurót terveznek felhasználni, amelynek 37 százalékát az ökológiai, 33 százalékát a digitális fejlesztésekre tervezik fordítani.

A kormányfő hangsúlyozta: felgyorsítják az energiarendszer átalakítását, amelynek célja, hogy 2050-re kizárólag megújuló forrásból származó energiát használjanak fel az országban. Ösztönzik az elektromos közlekedést is, hogy 2023-re 250 ezer, 2030-ra ötmillió elektromos jármű legyen az utakon, százezer töltőhellyel.

Mint mondta, a program részeként a spanyolok 80 százaléka részesülhet digitális képzésben, további cél pedig, hogy a lakosság 75 százaléka hozzáférjen az 5G hálózathoz.

„A világ megváltozott és a jövőnk érdekében fel kell gyorsítanunk az ország átalakítását. Nem csak a GDP helyreállításáról van szó, amelytől megfosztott bennünket a járvány, hanem egy új módon történő, robosztusabb pilléreken álló növekedésről” – hangsúlyozta Pedro Sánchez.

Spanyolországban a legmagasabb a kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma Európában. Az első, januárban igazolt eset óta több mint 825 ezer embernél igazolták a fertőzést. A koronavírus eddig több mint 32 ezer ember halálát okozta az országban.

A járvány hatására az elmúlt hét hónapban félmillióval emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma. A spanyol statisztikai hivatal nyilvántartása szerint szeptember végére 3,8 millióan voltak állás nélkül. A foglalkoztatottak száma meghaladta a 18,8 milliót, ami 370 ezerrel kevesebb mint februárban.








EZT OLVASTA MÁR?

X