Állást foglalt az Unió az európai értékek védelmét biztosító új mechanizmus létrehozásáról
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén olyan uniós mechanizmus létrehozásáról fogadott el állásfoglalást, amely a demokráciát, a jogállamiságot és az alapvető jogokat védené és erősítené – közölte az uniós parlament szerdán.
A képviselők tényeken alapuló mechanizmus létrehozását sürgették annak érdekében, hogy az unió az „európai értékek felhígulásával szemben” valóban meg tudja védeni jogrendjét, az emberek alapvető jogait és az unió nemzetközi hitelét.
Az 521 szavazattal 152 ellenében, 21 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint a mechanizmus minden tagállamra nézve egyenlő mérce szerint, tisztességes és pártatlan módon, az arányosság elvét mindenkor tiszteletben tartva működne.
A szöveg szerint a mechanizmus létrejöttét támogató képviselők aggályosnak tartják „az autokratikus és illiberális tendenciák erősödését és megszilárdulását”, amit tovább súlyosbít a koronavírus-járvány és számos tagországban a korrupció, a dezinformáció és az „állam foglyul ejtése”.
Véleményük szerint a mechanizmusra azért van szükség, mert az uniónak nincsenek megfelelő eszközei ahhoz, hogy kezelni tudja alapértékeinek „példátlan és egyre súlyosbodó válságát”. Ezt az is jelzi, hogy az Európai Unió Tanácsa ezidáig képtelen volt érdemi előrelépésre az uniós szerződés 7. cikke szerinti, folyamatban levő eljárásokban, ezért „a külön utas politika zavartalanul folytatódhat”.
Kijelentették, az uniós intézmények közötti megállapodásra van szükség az európai értékek érvényre jutását megvizsgáló ciklusról. „Az országspecifikus ajánlásokon alapuló új éves ellenőrzési ciklusnak egyszerre kell gondoskodnia a jogsértések megelőzéséről és orvoslásáról” – fogalmaztak.
Véleményük szerint emellett határidőkhöz és célok teljesítéséhez kötött, konkrét intézkedéseket kell megjelölni, igazodva többek között a 7-es cikk szerinti eljárásokhoz, a kötelezettségszegési eljárásokhoz és az uniós költségvetés forrásainak kifizetésére vonatkozó jogállamisági feltételrendszerhez, amint az hatályba lép.
Az állásfoglalás szerint az EP által javasolt mechanizmus a meglévő eszközöket - így egyebek mellett a jogállamiságról szóló európai bizottsági jelentéseket - fogná egységbe, és azok helyébe lépne.
- 33196 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33199 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33199 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33200 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33201 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33202 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni