Lemondott A. Nagy László, a Fico-kormány kisebbségügyi biztosa


-A A+

Benyújtotta lemondását Robert Fico kormányfőnek A. Nagy László, a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa szerdán - közölte az MTI-vel a magyar politikus.

A. Nagy Lászlót a Most-Híd szlovák-magyar párt jelölte a kisebbségügyi kormánybiztos posztjára tavaly tavasszal, azt követően, hogy Robert Fico kormánya megszüntette a kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes hivatalát és helyette létrehozta a kisebbségügyi kormánybiztos intézményét.

A. Nagy László azt követően adta vissza megbízatását, hogy a Most-Híd vezetősége szerdán lemondásra szólította fel. Arra hivatkoztak, maradásának a továbbiakban nincs értelme, mivel a Robert Fico vezette kormánypárt (Smer-SD) parlamenti képviselői előző nap nem támogatták a vegyes párt javaslatát a vasúti közlekedési törvény módosítására, amely a beterjesztők szerint lehetővé tette volna, hogy két nyelven tüntessék fel a vasútállomások nevét.

"Átadtam a miniszterelnöknek azt a levelet, amelyben eleget teszek  a felmentésemet kérő elnökségi határozatnak" - mondta az MTI-nek A. Nagy László. Döntése kapcsán megjegyezte: úgy gondolta, helyes eleget tenni a pártvezetés ezzel kapcsolatos döntésének, mivel a párt jelölte a poszt betöltésére.

A kisebbségügyi kormánybiztos elmondta: lemondásával kapcsolatban várhatóan a soron következő kormányülésen, a jövő szerdán születhet meg az azt jóváhagyó határozat. Hozzátette: a kormányfő nem tett arra utaló célzást, hogy ne fogadnák el a lemondását. "A miniszterelnök azt mondta, sajnálja, hogy így alakult a helyzet (...) és mindent meg fog azért tenni, hogy valaki minél előbb a helyemre lépjen kormánybiztosként" - mondta A. Nagy László. Megjegyezte, a kormánybiztosi hivatalban töltött időszakot csak a későbbiekben kívánja értékelni.

Robert Fico szlovák kormányfő korábban a kisebbségügyi kormánybiztos akkor még esetleges lemondásával kapcsolatban azt mondta: ha az megtörténik, tudomásul veszik azt, és helyére olyan "minőségi" embert találnak, aki azonnal belép (a hivatalba).

A kisebbségügyi kormánybiztos intézménye azt követően jött létre, hogy Robert Fico tavaly tavasszal megalakult kormánya megszüntette a kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes hivatalát. A Most-Híd ezután kötött megállapodást Robert Ficóval arról, hogy ők jelölik a kisebbségügyi kormánybiztost. A posztra Bugár Béláék A. Nagy Lászlót jelölték, aki közel egy évet töltött a hivatalban. A. Nagyot és hivatalát ebben az időszakban több bírálat is érte, a kisebbségi kultúrára szánt támogatások a hivatal által felügyelt elosztása miatt, valamint azért is, mert a kormánybiztosnak egy év alatt a kisebbségek helyzetében érdemi előrelépést hozó egyetlen javaslatot sem sikerült átültetnie a gyakorlatba.

Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a lemondásra való felszólítást követően elmondta: döntésük egyidejűleg azt is jelenti, hogy a továbbiakban lemondanak a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának betöltéséről.








EZT OLVASTA MÁR?

X