Lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt Franciaországban
Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot, négy embert őrizetbe vettek.
„Az egyik állampolgárunkat azért ölték meg, mert a szólásszabadságról tanított a diákjainak, azt tanította, hogy lehet hinni vagy nem hinni. A honfitársunk egy tipikus iszlamista terrorista merénylet áldozata lett” – mondta a támadás helyszínén késő este az államfő. „A sötétség és az erőszak nem fog győzni. Nem oszt meg minket. Pedig ezt akarják, de nekünk ki kell tartanunk együtt" - tette hozzá Emmanuel Macron, aki a helyszínen találkozott az iskola igazgatójával és tanáraival, s arra kérte „a teljes nemzetet, hogy fogjon össze a tanárok mellett, támogassa és védelmezze őket”.
A történelemtanár a közelmúltban a szólásszabadságról tartott egyik óráján megmutatta a tanulóknak a Charlie Hebdo szatirikus hetilapban közölt Mohamed-karikatúrákat, ami vitát váltott ki a szülők egy részének körében, majd a tanár később fenyegetéseket is kapott. A tanár és az iskola igazgatónője egyébként rágalmazás miatt feljelentést is tett a rendőrségen.
A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.
Szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta. A rendőrséget a helyiek riasztották, amikor egy gyanús férfit láttak az egyik Conflans-Saint-Honorine-i iskola közelében. A helyszínre érkező rendőrök a közeli Éragny-sur-Oise településen megpróbálták a késsel fenyegetőző férfit előállítani, de miután nem adta meg magát, lelőtték, majd a közelben megtalálták az áldozata holttestét. Az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte.
A Le Monde című napilap és a BFM hírtelevízió úgy értesült, hogy az áldozat holttestén egy Moszkvában született 18 éves orosz állampolgár személyi papírjait találták meg. A dokumentum alapján feltételezhető, hogy a támadó csecsen, de a nyomozók egyelőre még nem bizonyosak abban, hogy az okmány a lelőtt támadóé. A férfi nem szerepelt a titkosszolgálatoknak a radikálisokról vezetett nyilvántartásában.
Néhány perccel a támadást követően egy magát csecsennek mondó férfi a Twitteren magára vállalata a merényletet. Egyelőre nem világos, hogy a lelőtt támadó vagy pedig másvalaki írta az üzenetet, amelyben az áldozat levágott fejének fotója volt látható, valamint egy fenyegetés Emmanuel Macronnak, akit a "hitetleneket vezetőjének" neveztek. A támadó környezetéből és családjából szombatra virradó éjjel négy embert őrizetbe vettek, köztük egy kiskorút - közölte a rendőrség.
A merénylet óriási felháborodást váltott ki a politikai vezetők részéről, a nemzetgyűlésben egyperces csenddel emlékeztek meg a képviselők a tanárról, és egységesen elítélték a merényletet.
- 33299 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33301 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33301 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33303 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33304 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33304 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni