Ludovic Orban: elfogadhatatlan hangnemben támadta a török elnök Emmanuel Macront
Együttérzéséről és szolidaritásáról biztosította francia kollégáját Ludovic Orban kormányfő a francia középiskolai tanár ellen a közelmúltban elkövetett brutális merénylet miatt, és elfogadhatatlannak nevezte Recep Tayyip Erdogan török elnök verbális támadását Emmanuel Macron francia köztársasági elnök ellen.
A román miniszterelnök hétfői párizsi látogatásán biztosította Jean Castex francia kormányfőt, hogy Románia együtt érez a nyílt utcán lefejezett Samuel Paty elleni muszlim terrortámadás miatti fájdalmában, és kiáll a szólás- és véleményszabadság mellett.
„Tiszteletben tartjuk azokat az alapvető értékeket, amelyeket a szólás- és véleményszabadság jelent, és elkötelezettek vagyunk egy olyan közösség építésében, ahol nincs helye a terrorcselekményeknek” – mondta Ludovic Orban. A kormányfő megengedhetetlennek nevezte azokat a kijelentéseket, amelyekkel Recep Tayyip Erdogan török elnök támadta Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt és egész Franciaországot, sőt az összes európai politikai vezetőt.
„Elfogadhatatlan megnyilvánulás egy ország vezetője ellen, jelen esetben személy szerint Emmanuel Macron ellen” – mondta Orban.
A török kormány dühösen reagált arra, hogy Macron bejelentette: megvédi Franciaország szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben. A francia elnök Samuel Paty brutális meggyilkolását követően a mecsetek és az iskolák szigorúbb ellenőrzését ígérte. A 47 éves Patyt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án egy 18 éves csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak. A csecsen tettest a rendőrség röviddel a támadást követően lelőtte.
Erdogan az ankarai államfői palotában egy Mohamed-prófétáról szóló programsorozat megnyitóján ismét azt a megjegyzést tette, hogy „Macron elmeállapota vizsgálatra szorul”. Úgy vélekedett, „az iszlám- és muszlimellenesség némely európai országban személyesen az államfő által támogatott politikává vált”.
Erdogan egyúttal arra szólította fel az európai politikusokat, hogy parancsoljanak „megálljt” annak a gyűlöletkampánynak, amelynek Macron áll az élén. Majd hozzájuk szólva kijelentette: „a szó szoros értelmében fasiszták, a nácizmus láncszemei vagytok”.
Egyes iszlám államok a francia termékek bojkottjára szólítottak fel.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni