FRISSÍTVE - Lefejezéses terrortámadás történt Nizzában, több halott is van
FRISSÍTVE - Legalább három halottja és több sebesültje van annak a késes támadásnak, amely csütörtök reggel történt Nizzában. Az egyik áldozatot lefejezte a támadó. A tettest, aki feltételezhetően iszlamista terrorista indítékkal ölt, elfogták a rendőrök.
Késes támadás történt csütörtökön a dél-franciaországi tengerparti városban, Nizzában, az esetnek legalább két halottja és több sérültje van. A támadás egyes tudósítások szerint a helyi Notre-Dame-bazilika közelében, más jelentések szerint magában a templomban történt. A rendőrség megerősítette a támadás hírét és azt tanácsolta az embereknek, hogy kerüljék el a környéke.
A Reuters hírügynökség, rendőrségi forrásokra hivatkozva, három halottról számolt be, és arról írt, hogy az áldozatok egyikét, egy nőt lefejeztek, és hasonlóról számolt be Marine Le Pen radikális jobboldali politikus is. Az AFP francia hírügynökség kormányzati forrásokat idézve két halottról adott hírt.
Gérald Darmanin francia belügyminiszter a Twitter közösségi portálon bejelentette: válságstábot hívott össze a helyzet megvitatására. Nizza polgármestere ugyancsak a Twitteren azt írta: minden jel arra utal, hogy terrortámadás történt. Christian Estrosi szerint a gyanúsított – akit kórházba szállítottak – az allah akbar kifejezést hajtogatta.
Je suis sur place avec la @PoliceNat06 et la @pmdenice qui a interpellé l’auteur de l’attaque. Je confirme que tout laisse supposer à un attentat terroriste au sein de la basilique Notre-Dame de #Nice06. pic.twitter.com/VmpDqRwzB1
— Christian Estrosi (@cestrosi) October 29, 2020
A feltételezett elkövetőt a rendőrök letartóztatták – jelentette be a polgármester. A BBC World tudósítója arról számolt be, hogy a támadás Nizza vegyes etnikumú negyedében történt, a Notre Dame bazilika közelében, ahol egy zsinagóga és egy mecset is található.
Emmanuel Macron francia elnök a történtek miatt Nizzába utazik. Párizsban a parlament úgy döntött, hogy egyperces csenddel fejezi ki szolidaritását az áldozatokkal és hozzátartozóikkal. A támadás ügyében a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot terrorista indíttatásból elkövetett gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt.
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33133 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33133 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33134 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33136 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni