A fiatalok kevésbé tartják be a maszkviselésre vonatkozó szabályokat


-A A+

Egy friss kutatás arra mutatott rá, hogy a járvány kezdete óta a 18-29 évesek nagyobb valószínűséggel hagyják figyelmen kívül a biztonsági intézkedéseket.

A fertőzések és halálesetek ellenére még mindig sok embert nem tartja be a szabályokat. Ennek érdekében több kormány is szigorítja a büntetések maximális összegét. Egyes országokban börtönbüntetést is kaphat az, akit súlyos szabályszegésen érnek. Az Al Jazeera hírtelevízió által közölt statisztikák szerint a fiatalabbak azok, akik többségében nem tartják be a szabályokat.

Az egyik oka ennek az, hogy nagyobb valószínűség szerint hordják ki a vírust egyszerűbben, könnyebben, mint például az idősebb korosztály. Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) által elvégzett új felmérés arra a megállapításra jutott, hogy noha nőtt a maszkviselés a járvány második hullámával, a fiatalok azok, akik a legkevésbé tartják be a szabályokat Amerikában.

A hét elején nyilvánosságra hozott felmérésből kiderült, hogy április és június között 78 százalékról 89 százalékra nőtt az amerikai felnőttek aránya, akik maszkot viseltek. Erről több mint kétezer 18 évesnél idősebb embert kérdeztek meg. A fiatalabbak közül a 18-29 év közötti korosztályban a felnőttek lazábban közelítették meg ezt a kérdést.

A későbbi hónapokban jól látható volt, hogy ebben a korcsoportban több fertőzést regisztráltak. Körükben a maszk viselése 69,6 százalékról 86,1 százalékra nőtt áprilistól júniusig. A CDC kutatói hangsúlyozták, bár a fiatalabb emberek kevésbé szenvedik el a COVID-19 legsúlyosabb szövődményeit, a fertőzés bizonyos esetekben még mindig súlyos lehet.

Sőt a tünetmentesek is átadhatják a vírust az idősebb embereknek, akik legkiszolgáltatottabbak ebben az időszakban. A 60 évnél idősebb felnőttek esetében ez a szám április és június között 83,7-ről 92,4 százalékra nőtt.

(Címalpkép forrása: AdobeStock)








EZT OLVASTA MÁR?

X