Az erdélyi városok polgármesterei, alpolgármesterei beszélgettek a fiatalok előtt álló kihívásokról, arról, hogyan vészeli át Erdély a koronavírus okozta válságot.
A fiataloknak – akiknek a város a lakhelyük, vagy a napjuk nagy részét ott töltik tanulás, munka, szórakozás céljából – szóló kutatás hozzásegíti a várost ahhoz, hogy átfogó ifjúsági stratégiát alkosson meg.
Egyes országokban börtönbüntetést is kaphat az, akit súlyos szabályszegésen érnek.
A Krasznai Akadályozott Fiatalok Egyesülete (KAF) egy évvel ezelőtt alakult, és már most tartalmas elmúlt egy évről számolhatnak be.
Jelentős különbség van Romániában aközött, hogy a lányok mikor hagyják el a családi otthont, és a fiúk milyen korban költöznek el szüleiktől – derul ki az Eurostat friss felméréséből.
Az Európai Bizottság elfogadta szerdán a fiatalok foglalkoztatását támogató és a készségfejlesztéssel kapcsolatos új intézkedéscsomagot.
Ezt a Világbank állítja egy nemrégiben nyilvánosságra hozott tanulmányában.
Több mint tízezer, 15 és 34 év közötti fiatal hagyta el véglegesen Romániát 2018-ban - derül ki az INACO - Kezdeményezés a versenyképességért nevű szervezet elemzéséből.
Rendhagyó közösségi projektre várja a jelentkezőket a learn2drum dobiskola: három hónapos ingyenes képzést kínál fel szociálisan hátrányos helyzetben élő gyerekek, fiatalok számára.
A törvényhozás és a közigazgatás folyamatába nyerhetnek betekintést.
A Thinkonomy célcsoportja a 25 és 35 év közötti korosztály, de az ennél fiatalabbak és idősebbek jelentkezését is szívesen látják.
A romániai 16 és 25 év közötti fiatalok több mint fele dohányzik, és közel fele szívott már marihuánás cigarettát - derült ki egy kutatásból.
Mintegy 600 személy vesz részt szerdán Caracalban a tanulók által elhunyt társuk, a dobrosloveni-i Alexandra Măceşanu emlékére szervezett nagygyűlésen.
Szatmárnémeti egyre élhetőbb város: utcazene fesztivállal, állásajánlatokkal, konkrét beruházásokkal várja haza fiatalokat. Minderről Butka Gergőt, a szatmárnémeti polgármester tanácsadóját kérdeztük, aki egyben az említett rendezvény főszervezője is.
Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület néven közös Kárpát-medencei ernyőszervezetet hoz létre a magyar ifjúság támogatására tizennyolc magyarországi és tizenegy határon túli szervezet.
Mélyszegénységben élő, roma és viselkedészavaros gyerekek, fiatalok felzárkóztatásáról is hallottunk a második Mentés másként pedagógiai konferencián.
Már 17 éves korra látható károsodást okoz az artériáknak a dohányzás és az alkoholfogyasztás brit kutatók szerint..
A fiatalokat nem az érettségi tételek dramatizálásával, hanem az életüket megjelenítő előadásokkal lehet bevonzani a színházba, és igen, ha felkérnék őt erre, írna drámát a centenáriumról, de semmiképp nem „egyszeri használatút” – mondta Elise Wilk brassói drámaíró.
A fiatalok körében is elő kell segíteni a mentalitásváltást, ugyanakkor a romániai magyar társadalom az elmúlt száz év siratására sem pazarolhat további évtizedeket – véli Oltean Csongor, aki egy éve tölti be a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöki tisztségét.
Az erdélyi magyar közösség számára, Budapest és Bukarest által kínált lehetőségekről beszélgettek a Vibe Koli Budapest-Bukarest. Dupla lehetőség című előadásán.