„A jövő itt van, és sose lesz vége” – fiataloknak szervez képzéshétvégét a Thinkonomy csapata
Immár harmadik alkalommal várja a Thinkonomy csapata a fiatalokat Válaszútra. A Fiatalon, Válaszúton! program idén októberben újított koncepcióval és egész évre kiterjedő eseménysorozattal jelentkezik – tudtuk meg a szervezők kedd délutáni sajtótájékoztatóján.
A Fiatalon, Válaszúton! program október 11. és 13. között zajlik a Kolozsvár melletti Válaszúton, regisztrálni szeptember 17-től lehet. A részvételi díj a teljes hétvégére 160 lej, az étkezéssel és szállással együtt. Az idei kiadás egyik újítása, hogy a fiatal családosok kényelmére is nagy hangsúlyt fektetnek, így a hétvége folyamán gyermekmegőrzők és gyermekfoglalkozások várják a csemetéikkel érkező résztvevőket.
A program célcsoportja a 25 és 35 év közötti korosztály, de az ennél fiatalabbak és idősebbek jelentkezését is szívesen látják. A szervezők főként a kolozsvári és Kolozsvár környéki pályakezdőket és fiatal családosokat akarják megszólítani, akik különböző kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt, vitázhatnak és gondolatokat cserélhetnek egymás közt – ismertette Szőcs Endre főszervező. Hozzátette, a tavalyi 167 jelentkező számát az idei hétvége során szeretnék legalább 200 személyre növelni.
Miből indult a Thinkonomy?
Kovács Bálint, a Thinkonomy elnöke kifejtette: a platform 2014-ben alakult, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság KözMag nevezetű magazinjának utódjaként. Az első váltás így a nyomtatott lapformátum elhagyása, és az online térben való működés volt, a továbbiakban pedig informális munkacsoportként funkcionált. Ezt a célját a honlap létrehozása is erősítette: olyan fiatalokat próbáltak bevonni közösségükbe, akik pályakezdők vagy diákok, és a választott szakmájuk kapcsán osztanak meg érdekességeket. Ezeket a beszámolókat cikkek formájában közölték.
Kovács Bálint kiemelte, voltaképpen „időtálló, örökzöld témákat” igyekeztek összegyűjteni, a cikkírást pedig kerekasztal-beszélgetések követték az évek során. 2016-ban fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a következő év őszén egy olyan típusú rendezvényt szervezzenek, ahol a szakmai továbbképzés iránt érdeklődő és azokról elhivatottan író fiatalok találkozhatnak. Így született meg az első Fiatalon, Válaszúton! esemény, amely lehetőséget biztosított arra, hogy ne csak a virtuális térben legyenek együtt a fiatalok, hanem a hétvége folyamán megismerkedhessenek, beszélgethessenek egymással, s mi több, tapasztalatot, véleményeket cserélhessenek.
Az idei kiadás másik újítása, hogy igyekeznek egész évre kiterjedő kerekasztal-beszélgetéseket szervezni, alkalomadtán pedig szakmai kisfórumokat is. A havonta több alkalommal szervezett események tematikáját és a keretükben zajló vitákat online cikként és videónyagként tárnák a nagyközönség elé.
Miről szól a válaszúti hétvége?
Szőcs Endre, a Fiatalon, Válaszúton! főszervezője kiemelte, „minden más rendezvénytől eltérően elsősorban közösségi eseményt szerveznek”, amelynek nem a passzív előadás-hallgatás a lényege, hanem egy „proaktív vitasorozat” kialakulása. A változatos tematikák megkövetelik a partnerszervezetekkel való együttműködést: ezidáig tizennégyen csatlakoztak, különböző javaslatokkal, de az októberi kezdésig a lista még bővül. A társadalmi kérdésektől a szakmai kerekasztalokig sok minden terítékre kerülhet a hétvége folyamán: többek között technológiai innovációk, szakkollégiumi kerekasztalok, menedzsmentelméleti kérdések, egyház és jövő kérdéskörei, sajtókerekasztal, történelmi, jövőbe tekintő beszélgetések és divatról szóló előadások tarkítják a palettát – tudtuk meg.
Szőcs Endre a rendezvény networking, hálózat jellegét is nyomatékosította: a kerekasztal-beszélgetéseket azzal a céllal szervezik, hogy az adott szakmák gondolkodóit és véleményformálóit egyasztalhoz ültethessék az érdeklődőkkel. Egy másik, nem titkolt elvárásuk pedig, hogy pró és kontraérvekkel a résztvevők is bekapcsolódjanak a beszélgetésbe.
A főszervező a román-magyar kapcsolatra is felhívta a figyelmet: „szakmák és szakmák, emberek és emberek közötti találkozó ez a hétvége”, ahová olyan román nemzetiségű szakembereket is meghívnak, akik nyitottak arra, hogy a román-magyar kérdésekről beszéljenek. Így többek között történelmi kérdések és Kolozsvár jövőjét tematizáló román-magyar beszélgetés is várható.
„A jövő itt van, és sose lesz vége” mottó a Thinkonomy generációs rendezvény voltát erősíti: olyan dolgok megbeszélésére hivatott, ami a jövőnkről szól, ezért is próbálják egész évre kiterjeszteni az eseményeket, amelyeket részint videóformában, részint írásos anyagként dokumentálnak. Ezáltal pedig egy online „tudástárat” terjeszthetnek az érdeklődő, jövőjével sokat foglalkozó generáció elé.
- 33054 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33056 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33057 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33058 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33059 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33059 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni