Utolsó kampánykörútjára indult vasárnap Donald Trump


-A A+

Két nappal az elnökválasztás előtt, vasárnap utolsó kampánykörútjára indult Donald Trump amerikai elnök, hogy megpróbálja megfordítani a helyzetet és legyőzni demokrata párti ellenfelét, Joe Bident, amivel rácáfolna a közvélemény-kutatási eredményekre.

Az újraválasztáshoz vezető szűk ösvényen Trump az úgynevezett „billegő államokba” látogat, amelyek döntő szerepet játszhatnak abban, hogy újabb négy évig maradhat-e a Fehér Házban.

Biden országos előnye a republikánus elnök előtt viszonylag stabil maradt az utóbbi hónapokban a koronavírus-járvány okozta közegészségügyi válság miatt. A legutóbbi – október 27–29-i – Reuters/Ipsos-felmérés szerint Biden 51 százalékkal vezet, míg Trump 43 százalékra áll.

Trump azonban továbbra is közel áll Bidenhez elegendő ütköző államban ahhoz, hogy megnyerje a második mandátumához szükséges 270 elektori szavazatot. A Reuters/Ipsos felmérései szerint továbbra is éles a verseny Floridában, Észak-Karolinában és Arizonában. Biden, aki Trumpnak a világjárványra adott válaszát helyezte választási kampánya középpontjába, vasárnap Pennsylvaniában kampányol, ahol a választás sorsa eldőlhet.

Vasárnap és hétfőn Trump 10 kampánygyűlést tart - naponta ötöt. Vasárnap Michiganben, Iowában, Észak-Karolinában és Floridában találkozik a választókkal. Hétfőn pedig a tervek szerint Észak-Karolinában, Pensylvaniában és Wisconsinban, illetve kétszer Michiganban tart kampányrendezvényt.

A kétnapos kampánykörút hétfő este ér véget a michigani Grand Rapidsban, ahol Trump 2016-ban is befejezte a kampányát. Négy éve sikerült elhódítania az évtizedek óta a demokratákra szavazó Michigant, Pennsylvaniát és Winsconsint. Trump esélyeit mérsékli a koronavírus-járvány, mert a többség elhibázottnak ítéli a járvány kormányzati kezelését. Az Egyesült Államokból 9 millió fertőzöttet jelentettek, és közel 230 ezer ember halt bele a Covid-19 betegségbe vagy szövődményeibe.

(Címlapkép: Agerpres/EPA)








EZT OLVASTA MÁR?

X