Amerikai elnökválasztás: most már Joe Biden az, aki biztos a győzelmében
„Egy hosszú éjszakai szavazatszámlálás után világossá vált: elegendő államban győzünk, hogy elérjük az elnöki szék elnyeréséhez szükséges 270 elektori szavazatot” – jelentett ki román idő szerint késő este Joe Biden otthonában, a a delaware-i Willmingtonban.
A demokrata elnökjelölt röviddel azután állt sajtó elé, hogy Wisconsin után Michiganban is nyert a CNN előrejelzése szerint. Ebben az északi államban Joe Bidennek 99 százalékos feldolgozottság mellett az 1,1 százalékpontos előnye van, ami elemzők szerint már behozhatatlan.
Donald Trump jelenlegi elnök kihívójának Michigan kipipálásával már 264 elektori szavazata van, és nagyon közel került az országos győzelmet jelentő 270-es határhoz. A hiányzó elektori szavazatok Nevadából, Georgiából vagy akár Pennsylvaniából érkezhetnek.
Nevadában továbbra is éles a verseny, Joe Biden 0,6 százalékponttal vezet Donald Trumppal szemben. Itt messze van még a győztest kihirdetése, a feldolgozottság ugyanis csak 75 százalékos. Georgiában 95 százalékos feldolgozottságnál Trump előnye 1,6 százalékpont, de ez elemzők szerint egyáltalán nem behozhatatlan Biden számára.
Pennsylvaniában a szavazatok feldolgozottsága 85 százalékra emelkedett, és ezzel párhuzamosan Donald Trump 6,8 százalékpontos előnye 5,5 százalékpontra zsugorodott. Ez egy hagyományosan demokrata állam, és még közel egymillió levélszavazatot kell megszámolni demokrata többségű nagyvárosokban.
„Győzni fogok”
"Ha egyszer minden szavazatot összeszámolnak, győzni fogok" – jelentette ki az adatokat kommentálva Joe Biden. Hangsúlyozta nem azért állt ki, hogy kihirdesse győzelmét, hanem azért, hogy kifejezze: amikor vége a szavazatok számlálásának, akkor ők győznek.
Beszédét békülékeny üzenettel zárta. "Félre kell tennünk a durva retorikát. Hűtsük le magunkat. Tiszteljük egymást, és törődjünk a másikkal. Egyesítsük a nemzetet. Az előrelépéshez az kell, hogy ne kezeljük ellenségként az ellenfeleinket. Demokrataként kampányoltam, de amerikaiként fogok kormányozni" – jelentette ki.
Trump ellentámadásba lépett
Az már biztosnak tűnik, hogy Donald Trump nem fog könnyeb beletörődni a vereségébe. A republikánus elnök kampánycsapata jogi eljárást kezdeményezett Pennsylvaniában és Michiganban is a szavazatszámlálásokkal kapcsolatban, és azt kérte, hogy függesszék fel a számolást, amíg a vizsgálatok nem zajlanak le. Wisconsinban újraszámálást kértek. A pennsylvaniai üggyel kapcsolatban a legfelsőbb bíróságra megy az elnök, mert nem szeretné, ha a választási nap után további szavazatokat számláljanak meg.
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33133 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33133 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33134 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33136 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni