Oroszország egyelőre nem kommentálja az amerikai elnökválasztást
A Kreml nem kívánja kommentálni az amerikai elnökválasztást, amíg nem tisztázódik a helyzet – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön.
Moszkvai sajtótájékoztatóján Peszkov azzal kapcsolatban sem kívánt nyilatkozni, hogy az Egyesült Államok mindeddig nem vádolta meg Oroszországot az idei választásokba való beavatkozással.
„Bármit, ami az országunkkal kapcsolatos, vörös posztónak tekintenek az Egyesült Államokban, ezért hadd ne kommentáljunk most semmit. Az amerikaiaknak talán maguknak kellene átlátniuk az ügyeiket” – hangoztatta a szóvivő.
Peszkov megerősítette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával folytatott szerdai telefonbeszélgetése során egyebek között az amerikai helyzetről is szó esett. A szóvivő úgy vélekedett, hogy a választás körül kialakult bizonytalanság kedvezőtlen hatással lehet a világ dolgaira, mindenek előtt a gazdaságra.
Alekszandr Scsipkov, az orosz ortodox egyház társadalmi kapcsolatok sajtóosztályának helyettes vezetője a Szpasz egyházi tévécsatornának nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az elnökválasztás eredménye miatti konfliktus kiéleződése esetén a nemzetközi közösségnek az ENSZ szintjén kellene elgondolkodnia azon, hogy nem kellene-e nemzetközi ellenőrzés alá vonni az amerikai nukleáris eszközöket, ha nem lesz egyértelmű, ki a fegyveres erők főparancsnoka.
Azok számára, akik nem hiszik el, hogy ilyen kaotikus helyzet létrejöhet, Scsipkov emlékeztetett arra, hogy a nyári zavargások idején több kormányzó nem kívánt engedelmeskedni Donald Trump elnöknek és a katonák között is akadtak olyanok, akik nyíltan bírálták őt. Úgy vélekedett, hogy akadhatnak olyanok is, akik megválasztása esetén szembeszegülnek majd Joe Biden demokrata párti elnökjelölttel.
(Címlapfotó forrása: Agerpres/EPA)
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni