Amerikai elnökválasztás: a demokraták még reménykednek a szenátusi többség megszerzésében
Az amerikai Demokrata Párt esélyesnek tartja magát Georgiában két szenátusi helyre - közölte Stacey Abrams volt georgiai demokrata párti kormányzójelölt vasárnap a CNN televíziónak nyilatkozva.
A politikusnő leszögezte: ha ezt a két szenátusi helyet is sikerül elnyerniük, akkor a demokratáknak a szenátusban is többségük lesz. "Ez meghatározó tényező lesz abban, hogy megoldjuk az egészségügy és az igazságszolgáltatás kérdéseit" - fogalmazott.
Az amerikai elnökválasztás eredménye nagyon szoros volt, és elemzők rámutattak, hogy a vele egy időben tartott törvényhozási választások sem hoztak átütő demokrata párti sikert. A szövetségi törvényhozás alsóházában, a képviselőházban a demokraták ugyan megőrizték többségüket, de mivel vesztettek is képviselői helyeket, többségük kisebb arányú.
A felsőházban, a száz tagú szenátusban 53 politikusukkal eddig a republikánus pártiaknak volt többségük, ám a mostani voksolásokon a demokraták egy helyet szereztek, két szenátusi bársonyszékért pedig január 5-én második fordulót tartanak. Mindkét szenátusi voksolás Georgiában lesz, és ha a demokrata jelöltek győznek, akkor a szenátusban is övék a többség.
Az Egyesült Államokban minden törvénynek és az elnök által jelölt személy kinevezésének a jóváhagyásához szükséges a szenátus jóváhagyása. "És most Georgia is a miénk lesz, és megváltoztatjuk a világot" - jelentette ki Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője Joe Biden demokrata párti elnökjelölt elnökválasztási sikerének bejelentése után szombaton New Yorkban.
Szoros lesz a verseny
Georgiában elemzők szerint szorosnak ígérkezik a verseny. A 33 éves John Ossof demokrata párti szenátorjelölt és David Perdue republikánus szenátor, illetve Raphael Warnock tiszteletes, a demokraták jelöltje és Kelly Loeffler hivatalban lévő republikánus szenátor között dől el a verseny.
Ha mindkét bársonyszéket a demokraták nyernék el, akkor a felsőházban 50-50 arányú lesz a két párt szenátorainak aránya, s ebben az esetben a leendő szenátusi szavazások alkalmával Kamala Harris demokrata párti alelnök szavazata dönt majd.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni