Amerikai elnökválasztás: Georgiában elrendelték az újraszámlálást
Donald Trump amerikai elnök jogászai újabb perkeresetet nyújtottak be, Georgiában pedig elrendelték az újraszámlálást szerdán.
Az amerikai elnök jogászcsapata a szövetségi bírósághoz nyújtott be keresetet a michigani választási eredmények érvényesítésének felfüggesztése érdekében. Michiganben Donald Trumpnak – az amerikai sajtóban megjelent és még nem hivatalos adatok szerint – mintegy 148 ezerrel kevesebb voksa van, mint kihívójának, Joe Bidennek.
Érvelésükben az elnök jogászai feltételezett választási szabálytalanságokra hivatkoznak. A michigani választásokért felelős hatóság szóvivője, Jake Rollow közleményben utasította vissza a perkeresetben megfogalmazott állításokat. „Ez nem változtat az igazságon: a választásokat Michiganben tisztességesen, biztonságosan, átláthatóan rendezték meg, és az eredmények pontosan tükrözik az emberek akaratát" – fogalmazott Rollow.
A déli Georgiában szerdán hivatalosan is elrendelték a szavazatok kézzel történő teljes újraszámlálását. Brad Raffensperger, a választásokért is felelős államminiszter szerda délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy minden egyes megyében kézzel számolják újra a szavazatokat. A két politikus között ugyanis túl kicsi a szavazatkülönbség – fogalmazott Raffensperger. Leszögezte, hogy az eljárás „építi a bizalmat".
Raffensperger azt is hangsúlyozta, hogy a georgiai választásnak „országos jelentősége" van, és ezért a választási csalásokra vonatkozó minden egyes feltételezést és bejelentést kivizsgáltat. A választás eredménye november 20-ig meglesz – tette hozzá.
Brian Kemp, Georgia republikánus kormányzója már kedden jelezte, hogy csakis a jogszerű szavazatokat számlálják újra. A november 3-án tartott választások után négy tagállamban – Észak-Karolinában, Georgiában, Arizonában és Alaszkában – még mindig nincs végeredmény, Pennsylvaniában és Nevadában pedig Donald Trump jogászcsapata már benyújtotta a perkereseteket.
Donald Trump elnök szerdai Twitter-bejegyzései egyikében ismételten választási csalásról írt. Mint fogalmazott: a választási folyamatot „rakás korrupció és tisztességtelenség" jellemezte. „Győzni fogunk" – írta az elnök.
A hivatalos végeredmény hiánya ellenére az amerikai sajtójelentések jó része arról számol be, hogy Joe Biden és munkatársai már a leendő demokrata kormány összeállításával foglalkoznak. A The New York Times című liberális lap szerdai számában hosszas összeállítást szentelt az esetleges Biden-kormány összetételének.
A lap a Biden munkatársaitól származó értesülésekre és Biden korábbi, a The New York Times hasábjain megjelent véleménycikkére hivatkozva arról írt, hogy Antony Blinken lehet a külügyminiszter, Amy Klobuchar, a demokraták elnökjelöltségéért is versenybe szálló minnesotai szenátor lehet az agrárminiszter, Michele Flournoy vagy Jeh Johnson lehet a védelmi tárca irányítója, és új vezetője lesz a Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) is.
Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) értesülései szerint Mitt Romney, Utah állam republikánus szenátora jelezte Bidenéknek: szívesen lenne az emberi erőforrások és az egészségügy minisztere. Közben a Demokrata Pártnak belső ellentétekkel is meg kell küzdenie. Az összefogást és megbékélést hirdető Joe Bidennel ellentétben ugyanis Alexandria Ocaso-Cortez, a párt balszárnyához sorolt képviselőnő – akinek neve a párton belüli radikális baloldali csoportot fémjelzi – azoknak a listázását szorgalmazza, akik a kampányban Donald Trumpot támogatták. A New York-i képviselőnő republikánus „bűnrészességről" írt a Twitteren.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni