Harminckilenc embert ölhetett meg törvénytelenül 25 ausztrál katona Afganisztánban
Az ausztrál hadsereg nyilvánosságra hozta csütörtökön, hogy különleges erőinek több katonája 39 törvénytelen gyilkosságot követett el Afganisztánban. Ausztrália még 2016-ban indított vizsgálatot a különleges erők 2005 és 2016 közötti viselt dolgai ügyében, miután a helyi médiában megjelent vádak szerint katonáik több incidensben fegyvertelen férfiakat és gyermekeket öltek meg.
Angus John Campbell tábornok, az ausztrál fegyveres erők parancsnoka csütörtökön elmondta: a vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a különleges feladatokra kiképzett SASR alakulat (Special Air Service Regiment) 25 katonája afganisztáni bevetéseik során megölt foglyokat, parasztokat és más civileket is. Az információk alapján 23 incidens során 39 embert ölt meg az Ausztrál Különleges Erők 25 tagja, mindenekelőtt a SASR kötelékéből.
A leírások szerint a gyilkosságok egyike sem a harc hevében történt, vagy „olyan körülmények között, amelyekben az elkövető szándéka homályos, zavaros vagy tévedés következménye lett volna" – sorolta canberrai sajtótájékoztatóján a tábornok. Hozzátette, hogy az ügyben vallomást tevő személyek mindannyian teljességgel tisztában voltak a háborús joggal és az afganisztáni műveleteikre vonatkozó szolgálati szabályzattal. A jelentés szerkesztett változatát csütörtökre ígérik. Az elkövetők elleni esetleges vádemelésekről további nyomozások alapján dönt majd az ausztrál igazságszolgáltatás.
Scott Morrison miniszterelnök már a múlt héten figyelmeztette az ausztrál közvéleményt, hogy a jelentés „nehéz és súlyos hírekkel" szolgál majd az ausztrálok számára. Egy, az ügyet ismerő forrás szerint Morrison még a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt megbeszélést folytatott Asraf Gáni afgán elnökkel is. Ausztrália az Egyesült Államok szilárd szövetségeseként 2002-ben csatlakozott az amerikai haderő afganisztáni hadműveleteihez.
- 33123 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33125 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33125 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33126 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33128 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33128 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni