Michiganben hitelesítették Biden választási győzelmét, Washingtonban megkezdődhet a hatalomátadás folyamata
Michigan állam négytagú választási bizottsága hétfő délután hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt választási győzelmét; a négytagú bizottság egyik republikánus tagja tartózkodott a hitelesítés megszavazásakor. Ezzel Washingtonban hivatalosan is megkezdődhet a hatalomátadás folyamata.
A kihirdetett eredmény szerint Biden több mint 150 ezer vokssal többet szerzett, mint Donald Trump hivatalban lévő republikánus elnök, s ezzel megszerezte az állam 16 elektorának szavazatát. Az Egyesült Államokban az 538 tagú elektori testület választja meg az elnököt. A testület december 14-én ül össze.
„A testület feladata ma nagyon egyértelmű: az a dolgunk, hogy a választócédulák eredménye alapján igazoljuk ennek a választásnak az eredményeit. Ez teljesen világos. A beérkezett voksokra kell szorítkoznunk. Nem fogok vitát nyitni arról, hogy ne így tegyünk" – fogalmazott Aaron Van Langevelde, a bizottság republikánus alelnöke. A bizottságnak két demokrata párti és két republikánus tagja van. Aaron Van Langevelde az egykori amerikai elnökre, John Adamsre (1797–1801) hivatkozva leszögezte: „a törvények és nem az emberek kormányzata vagyunk, s ennek a testületnek ma ragaszkodnia kell ehhez az elvhez".
Elemzők emlékeztettek rá, hogy 2,8 százalékos előnyével Biden Michiganben nagyobb arányú győzelmet aratott, mint a többi vitatott eredményű államban, köztük Georgiában, Arizonában, Wisconsinban és Pennsylvaniában. Biden michigani győzelmének hitelesítésével alaposan megcsappantak Trump esélyei az esetleges győzelemre. Georgiában ugyan ismét újraszámolják a voksokat, mivel az elnök és kihívója közötti különbség fél százaléknál is kevesebb, és Trump jogászcsapatának keresetei nyomán Pennsylvaniában is ellenőrzik még a szavazatokat, de amennyiben az egyes helyeken gyanított választási szabálytalanságok be is igazolódnának, ezek nem befolyásolnák a november 3-án tartott elnökválasztás végeredményét.
Pennsylvaniában a bíróság által megszabott határidő szerint hétfőn estig kell hitelesíteni a választási eredményt.
Hivatalosan is megkezdődhet a hatalomátadás folyamata
Miután Michigan állam választási bizottsága hitelesítette Biden győzelmét, az Egyesült Államok Általános Szolgáltatások Igazgatóságának (GSA) vezetője, Emily Murphy levelében szabad utat adott Biden munkatársainak a hatalomátadás megindításához, és egyben tudatta, hogy a hatóság biztosítja az anyagi forrásokat is a folyamathoz.
Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök jóváhagyta, hogy az átadás-átvételért felelős kormányügynökség megkezdje a kormányzati hatalom átadásának-átvételének hivatalos eljárását – tudatta maga Trump a Twitteren magyar idő szerint kedden hajnalban. Azt írta: „nemzetünk érdekében javaslom Emilynek és munkatársainak, hogy tegyék meg azt, amit meg kell tenniük a (hatalomátadási) protokollnak megfelelően". Majd hozzáfűzte, hogy „a munkatársaimnak is azt mondtam, hogy ugyanígy cselekedjenek".
...fight, and I believe we will prevail! Nevertheless, in the best interest of our Country, I am recommending that Emily and her team do what needs to be done with regard to initial protocols, and have told my team to do the same.
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) November 23, 2020
Az elnök egyúttal megköszönte Emily Murphynek és a hatóságnak a munkáját, odaadását, lojalitását. Murphy „zaklatásnak, fenyegetésnek és visszaéléseknek volt kitéve, s nem szeretném, hogy ez ismét megtörténjen vele, a családjával és a GSA munkatársaival" – írta. Trump egy másik mikroblogbejegyzésben azt is leszögezte, hogy „erőteljesen folytatja" a küzdelmet, s úgy hiszi, hogy eredménnyel jár majd.
A hatalomátadási folyamatot Biden részéről levezénylő csoport vezetője, Yohannes Abraham hétfőn este közleményben jelentette be, hogy már meg is kezdték az egyeztetéseket a szövetségi kormányzat tisztségviselőivel, elsősorban a koronavírus-járvány ügyében és nemzetbiztonsági kérdésekről. Az elnök jogászcsapata a michigani elnökválasztási eredmények hitelesítése után azt közölte: a hitelesítés „egyszerű eljárásjogi szabály", és a keresetekkel folytatja a jogi küzdelmet.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni