BRÉKING - Engedélyezték a Pfizer/BioNTech-vakcina forgalmazását a britek


-A A+

Engedélyezte szerdán a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság ezzel a világ első olyan országa, amely hatósági jóváhagyást adott egy koronavírus-vakcina alkalmazására.

Boris Johnson brit miniszterelnök minapi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a kormány már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer/BioNTech-vakcinából. Ez húszmillió ember beoltására elegendő, mivel mindenki két dózist kap.

 A Pfizer és a BioNtech november elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az addigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján 90 százalék körüli. A Pfizer nem sokkal később közölte, hogy a végleges hatékonysági mutató ennél is jobb, eléri a 95 százalékot. A gyógyszeripari cég nemrégiben jelezte, hogy brit jóváhagyás esetén néhány napon, akár órákon belül el tudja kezdeni vakcinájának nagy-britanniai forgalmazását.

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva néhány napja kijelentette: a cég készen áll az első 20 millió, már elkészült adag azonnali kiszállítására azokba az országokba, amelyeknek a hatóságai megadják ehhez a hozzájárulást. Hozzátette: a vállalat az idei év végéig 50 millió, 2021-ben 1,3 milliárd adag koronavírus-vakcinát tud gyártani.

A brit egészségügyi minisztérium szóvivője az engedélyezés szerdai bejelentése után közölte: a kormány elfogadta a gyógyszerfelügyeleti hatóság ajánlását a Pfizer/BioNTech-vakcina alkalmazásának engedélyezésére. A szóvivő szerint az MHRA a benyújtott dokumentáció alapos tanulmányozása után úgy döntött, hogy az oltóanyag megfelel a szigorú biztonsági, minőségi és hatékonysági előírásoknak.

A brit kormány oltásügyi vegyesbizottsága (JCVI) hamarosan közzéteszi végleges útmutatását arról, hogy kik kerüljenek a koronavírus elleni oltásban az elsők között részesülők kiemelt csoportjába. Ebben az elsőbbségi csoportban az idősotthonok lakói, az egészségügyben és a gondozószolgálatoknál dolgozók, az idősek és a klinikailag különösen veszélyeztetettnek minősülők szerepelnek majd - mondta az egészségügyi tárca szóvivője. Hozzátette: mindezek alapján a vakcina forgalmazása a jövő héten kezdődik az Egyesült Királyságban.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerdai Twitter-bejegyzésében megerősítette: a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) készen áll arra, hogy a jövő hét elején megkezdje az oltások beadását. Hancock a BBC rádió szerda reggeli hírműsorában kijelentette: a vakcina engedélyezésének híre alapján bízik abban, hogy húsvéttól már jobb lesz a helyzet, és a jövő nyár "már mindenki számára élvezetes lesz".

Sir Simon Stevens, az NHS vezérigazgatója szerdai nyilatkozatában közölte: az egészségügyi szolgálat az Egyesült Királyság történetének eddigi legnagyobb oltási kampányára készül. Sir Simon elmondta, hogy máris ötven kórház áll készenlétben az oltások beadásának megkezdésére, és folyamatban van új oltóközpontok kialakítása egyéb helyszíneken, köztük nagy befogadóképességű konferenciacsarnokokban is.

A Pfizer ismertetése szerint a vakcinát mínusz 70 fokos hőmérsékleten kell tartani szállítás közben. Ehhez a cég egy bőröndméretű hordozóeszközt fejlesztett ki, amelyben szárazjég tartja a hőmérsékletet a szükséges szinten akár tíz napig. Egy-egy konténerben hozzávetőleg ezer adag vakcina fér el, de a kiszállítás után öt napig normál hűtőszekrény-hőmérsékleten, 2-8 fokon is tárolható az oltóanyag. Így például a körzeti orvosi rendelőkben is külön beruházás nélkül megoldható a vakcina tárolása. A brit kormány külön államtitkárságot hozott létre az egészségügyi minisztériumon belül a koronavírus elleni oltási kampány megszervezésére és irányítására.

A napokban az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyagának gyógyszerfelügyeleti engedélyezési eljárása is megkezdődött Nagy-Britanniában. Ebből a vakcinából a brit kormány már 100 millió adagot megrendelt.








EZT OLVASTA MÁR?

X