Koronavírus: Putyin elrendelte a széles körű védőoltás jövő heti megkezdését
A koronavírus elleni széles körű védőoltás – elsősorban az orvosok és tanárok körében történő – jövő heti megkezdésére adott utasítást Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán.
„Ha úgy tartja, hogy elérkeztünk ehhez a lépéshez, akkor arra kérném önt, úgy szervezze meg a munkát, hogy a következő hét végén már meg tudjuk kezdeni a széleskörű oltást” – mondta az elnök Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettesnek egy videokonferencia keretében, amelyet többfunkciójú katonai kórházak átadása alkalmából rendeztek.
Putyin elmondta, hogy már több mint kétmillió adagnyi Szputnyik V típusú vakcina áll rendelkezésre, amely lehetőséget ad „ha nem is a tömeges, de a széleskörű” védőoltásra, az előzetes terveknek megfelelően elsősorban két rizikócsoport, az orvosok és a tanárok körében.
Megértését fejezte ki Golikovának amiatt, hogy a járványellenes védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes óvatos a kezdés pontos határidejének meghatározásával, de – mint mondta – tudomása van arról, hogy az ipar és az egészségügyi hálózat egészében véve kész megtenni ezt „az első lépést”. Közölte, hogy a jövő héten újabb jelentést vár tőle az oltások előkészítéséről.
Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 25 345-tel 2 347 401-re emelkedett a szerdán közzétett hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,1 százalékos, az új esetek 20,2 százaléka tünetmentes.
Az aktív esetek száma 475 999, a halálos áldozatoké 589-cel – ez új rekord a napi növekményben – 41 053-ra, a gyógyultaké pedig 26 882-vel 1 830 249-re emelkedett.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 77,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 444 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 515 080 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Szerdán koronavírusos fertőzést állapítottak meg Alekszej Kudrinnál, a számvevőszék elnökénél, Valentyina Matvijenko, a parlamenti felsőház elnöke pedig karanténba vonult, mert fertőzött személlyel érintkezett. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy Putyin mindkettőjükkel csak videoösszeköttetéssel tárgyalt.
A járvány elleni védekezés fontos témája volt a Mihail Misusztyin orosz és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök közötti szerdai video-eszmecserének. Az orosz legfelsőbb bíróság szerdán úgy határozott, hogy a kereskedők megtagadhatják a maszkot nem viselő vásárlók kiszolgálását, ha utóbbiak ezzel megszegik a regionális egészségbiztonsági előírásokat. Oroszországban eddig 49 iskolában rendeltek el karantént a járvány miatt.
(Címlapkép: Agerpres/EPA)
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni