Elítélték a szlovák újságíró-gyilkosság egyik felmentett vádlottját egy másik gyilkossági ügyben
Első fokon 21 év fegyházbüntetésre ítélte pénteken a besztercebányai különleges büntetőbíróság Alena Zsuzsovát, a szlovák újságíró-gyilkosság egyik felmentett vádlottját egy másik gyilkossági ügyben, amelyben a vád szerint közvetítő szerepet játszott – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Zsuzsovát – akit Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője közel három évvel ezelőtti, nagy botrányt és politikai viharokat is kiváltó meggyilkolása ügyében közvetítéssel vádoltak – szeptemberben felmentette az ügyben ítélkező bazini székhelyű különleges bíróság. A nő ellen azonban már akkor folyamatban volt egy másik bírósági eljárás is, Bastrnák László volt ógyallai (Hurbanovo) polgármester 2010-ben elkövetett meggyilkolásának ügyében, amelyben – akárcsak a Kuciak-ügyben – Zsuzsovát azzal vádolták, hogy közvetített a gyilkosság megrendelésében. Ebben született most elmarasztaló ítélet, első fokon.
A besztercebányai különleges büntetőbíróság pénteken ugyancsak 21 év fegyházban letöltendő büntetésre ítélte a per másik két szereplőjét, Roman Ostruzlíkot a gyilkosság megrendelése miatt, illetve Vladimír Mosnárt, akit bűnrészességért ítéltek el a gyilkosságban. A gyilkosság tulajdonképpeni elkövetőjét, Stefan Kaluzt már korábban elítélték, ő már 25 éves fegyházbüntetését tölti.
A nyílt utcán, kivégzésszerűen elkövetett gyilkosság megrendelésének hátterében sajtóközlések politikai harcot, de gazdasági érdekeket egyaránt sejtetnek. Tény, hogy Bastrnák Lászlót, korábban már két alkalommal is megpróbálták megölni, mielőtt 2010-ben a saját háza előtt lelőtték.
Zsuzsová és a másik két férfi, akikre pénteken a besztercebányai bíróság egyaránt súlyos büntetéseket rótt ki, végig és teljes mértékben tagadták bűnösségüket. Állításuk szerint a vád tanúi célirányosan hazudtak annak érdekében, hogy ily módon kerüljék el saját felelősségre vonásukat. Az ítéletek ellen a vádlottak és az ügyészek is fellebbeznek.
(Címlapkép: felvidek.ma)
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni