Ukrán külügyminiszter: Ukrajna nem akar politikai harcot vívni Magyarországgal
FRISSÍTVE: Ukrajna nem érdekelt abban, hogy politikai harcot vívjon Magyarországgal – jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn az RBK–Ukrajina hírportálnak. FRISSÍTÉS: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviselői hétfőn kivonultak a Kárpátaljai Megyei Tanács üléséről.
A tárcavezető kifejtette, hogy három okból nem akar Ukrajna Magyarországgal politikai összetűzésbe keveredni. „Először is, mert egy fontos szomszédország Közép-Európában, és mi is részesei vagyunk ennek a térségnek. Másodszor, mert egy NATO-tagország, és szeretnénk normálisan együttműködni Magyarországgal az euroatlanti integráció kérdésében. Harmadszor, mert az Európai Unió tagállama, amelynek álláspontja szintén fontos számunkra" – hangoztatta.
Megjegyezte, hogy Ukrajna kapcsolatai Magyarországgal „nem nézhetők kizárólag egyik vagy másik, magyar érdekekkel szimpatizáló ukrán állampolgár tevékenységének a prizmáján keresztül". Hangsúlyozta, hogy mindkét félnek tiszteletben kell tartania egymás jogszabályait és nemzeti érdekeit. „Senki sem akar politikai küzdelmet folytani Magyarországgal. Ugyanakkor Magyarországnak is tiszteletben kell tartania a mi jogszabályainkat és nemzeti érdekeinket" – fogalmazott Kuleba.
A miniszter szavai szerint több konfliktus is van az Ukrajnában élő magyar kisebbség körül, aminek az az oka, hogy mindkét országot „traumatizálja a történelmük". Mindkét fél „nagyon érzékenyen viszonyul minden olyan kérdéshez, amellyel a történelem betör a jelenbe, sőt meg akarja határozni a jövőt. Ezek a rejtett traumák érdekütközéseket okoznak. Ráadásul Magyarország általában nagyon ambiciózusan viselkedett az elmúlt években nemcsak az Ukrajnával fenntartott kapcsolatokban, hanem számos más országgal és az Európai Unió egészével is" – tette hozzá a miniszter.
Az ukrán külügyminiszteri nyilatkozat előzménye, hogy november 30-án házkutatást tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) több kárpátaljai magyar intézményél és Brenzovics László KMKSZ-elnök lakásán is. A házkutatások során – a KMKSZ tájékoztatása szerint – a kelet-ukrajnai zaporizzsjai bíróság egy korábban szeparatizmus vádjával indított büntetőügyre hivatkozó döntése alapján olyan tevékenységre kerestek bizonyítékokat, amely az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására, az államnak való károkozásra irányul. A KMKSZ azonban úgy véli, hogy valójában koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásról van szó, amelynek célja a magyar szervezetek tevékenységének ellehetetlenítésén túl a kárpátaljai magyarságnak, valamint vezetőinek a megfélemlítése.
Egy nappal később került napvilágra, hogy az SZBU vizsgálatot indított amiatt, hogy a kárpátaljai Szürte településen az október végén megválasztott magyar nemzetiségű helyi képviselők az ünnepélyes beiktatási ülésen – még november 21-én – elénekelték a magyar himnuszt.
Ezt megelőzően, november 24-én nem engedték be Ukrajnába Grezsa István miniszteri biztost, arra hivatkozva, hogy a magyar kormány október végén beleavatkozott az ukrajnai önkormányzati választásokba. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosát három évre ki is tiltották Ukrajna területéről.
Az elmúlt időszakok történései miatt mindkét külügyminiszter bekérette hivatalába a másik ország nagykövetét, hogy kifejezze tiltakozását.
FRISSÍTÉS: Hétfőn a KMKSZ képviselőcsoportja közölte, hogy nem fog szavazni a megyei tanács elnökének személyéről, és kivonulással tiltakozik a párttal szembeni „politikai üldöztetés" ellen – írta a mukachevo.net hírportál. Távollétükben a képviselők Olekszij Petrov jelenlegi kormányzót, a Nép Szolgája párt képviselőjét választották meg a megyei tanács elnökének.
- Kárpátaljai magyar külképviseletek, szervezetek kaptak fenyegető üzenetet
Külföld - Szijjártó: állandó megfélemlítésben élnek a kárpátaljai magyarok
Külföld - Kárpátaljai magyar intézményeknél tartott házkutatást az ukrán biztonsági szolgálat
Külföld - Kelemen Hunor: „Szolidáris vagyok Brenzovics Lászlóval”
Külföld - Nem engedték be Ukrajnába Grezsa István miniszteri biztost
Külföld
- 33022 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33024 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33025 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33026 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33027 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33027 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni