Koronavírus: ő a világon az első, aki megkapta a Pfizer/BioNTech-oltást
A koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni első vakcinát Coventry város egyetemi kórházában helyi idő szerint 6:31-kor adták be Margaret Keenannek, aki jövő héten tölti be a 91. életévét.
Az idős hölgy azt mondta, kiváltságosnak érzi magát, amiért elsőként oltották be, ez a „legjobb korai születésnapi ajándék, mert ez azt jelenti, hogy együtt lehetek a családommal és a barátaimmal, miután az év nagy részében egyedül voltam” – írta a BBC. Az oltás beadatását mindenkinek ajánlja, mint fogalmazott: „ha én 90 évesen megkaphatom, akkor Ön is.” May Parsons ápoló szerint a vakcinát elsőként beadni is „óriási megtiszteltetés” volt.
A Metro című brit lap beszámolója szerint az Észak-Írországban született, korábban ékszerüzleti eladóként dolgozó asszony csupán négy éve ment nyugdíjba. Egy fia, egy lánya és négy unokája van, a biztonság kedvéért úgy tervezi, kis családi „buborékban” tölti az ünnepeket.
A Pfizer/BioNTech cégek által készített, több mint 90 százalékos koronavírus-vakcinát első körben 800 ezer brit állampolgár kapja meg, majd december végéig összesen legalább négymillió embert oltanak be. A tömeges oltás során elsősorban a 80 év felettieket, valamint az egészségügyi dolgozókat oltják be, a program célja a legkiszolgáltatottabbak védelme és az élet normalizálása.
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni