Trump jogászainak keresetét elutasították Pennsylvaniában
Az amerikai legfelsőbb bíróság indoklás nélkül elutasította kedden Donald Trump elnök jogászainak keresetét, amelyben a pennsylvaniai elnökválasztási eredmények hitelesítésének leállítását kérték.
Ez az első eset a 2020-as amerikai elnökválasztással kapcsolatban, hogy valamely állambeli eredmény felülvizsgálatára vagy az eredmény hitelesítésének késleltetésére indított keresetet elvittek egészen a szövetségi legfelsőbb bíróságig, pedig Trump kampánycsapata és megbízott jogászai számtalan hasonló keresetet nyújtottak be szerte az Egyesült Államokban. Pennsylvania csatatér államnak számít, ahol soha nem lehet biztosra venni előre, hogy a republikánus vagy a demokrata párti jelölt győz-e.
A kereset előtte már megjárta a pennsylvaniai bíróságokat, Tom Wolf demokrata párti kormányzó pedig már hitelesítette Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét. A beadványt a különböző szinteken egy republikánus párti washingtoni képviselő és egy képviselőjelölt jegyezte.
Azt kérték, hogy a bíróság érvénytelenítse az államban leadott 2,5 millió levélszavazatot, vagy pedig az egész választási eredményt érvénytelenítse, és az állam republikánus többségű törvényhozása állapítsa meg, ki győzött ott.
A szövetségi legfelsőbb bíróság indoklás nélkül utasította el, hogy foglalkozzon a keresettel. Erre reagálva a benyújtók ügyvédje, Greg Teufel közölte, hogy külön keresetet nyújt be a legfelsőbb bírósághoz, és ebben azt kéri a testülettől, hogy érdemben és sürgősséggel tárgyalja az ügyet.
A republikánusok azzal érvelnek a keresetben, hogy Pennsylvaniában a levélszavazást szabályozó törvény annak végrehajtási rendelete miatt alkotmányellenes. Pedig ezt a törvényt tavaly az állami törvényhozás minden tagja megszavazta egyetlen republikánus képviselő kivételével.
A legtöbb levélszavazatot Biden kapta az államban, és minden szavazatot egybe véve 80 ezerrel több voksot kapott, mint Trump.
(Címlapfotó forrása: Agerpres/EPA)
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34941 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni