Hazaárulás címén indult büntetőeljárás a magyar himnusz eléneklése miatt kárpátaljai képviselők ellen


-A A+

 

Hazaárulás címén és még további vádpontokban indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért az ünnepélyes beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt – hozta nyilvánosságra az Ukrajinszki Novini hírportál szombaton az SZBU hivatalos válaszát az általuk a hatóságnak írásban elküldött kérdésre.

A SZBU közölte, hogy a hazaárulás mellett még Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás címén is eljárást indítottak a képviselők ellen. További részleteket nem közöltek, hivatkozva arra, hogy a vizsgálat folyamatban van. Így azt sem hozták nyilvánosságra, kihallgatták-e az érintett képviselőket – írta a hírportál.

December 1-jén hozta az SZBU nyilvánosságra, hogy vizsgálatot indított annak kiderítésére, jogszabályba ütköző volt-e az, amikor a kárpátaljai Szürte településen a helyi képviselők beiktatásukkor elénekelték a magyar himnuszt. Az eset még november 21-én történt, de a himnuszéneklésről titokban készített videofelvétel csak jóval később került napvilágra.

Скандал на Закарпатті: у Сюртівській ОТГ голова з депутатами після присяги співали угорський гімн Про " подвиги" цього одіозного екс-голови Сюртівської сільської ради вже писали у ЗМІ. На жаль, правопохоронні органи скромно мовчать. На місці колишнього клубу зараз ресторан, приміщення сільради виставлено на продажу, але.... правопохоронці мовчать. Мовчать і про той факт, що голова ОТГ в інтерв'ю стверджував, що українці вороже ставляться до угорців. Хіба це не розпалювання міжнаціональної ворожнечі? Про фальсифікацію виборів взагалі окрема тема. Безкарність породжує нові злочини. У день гідності і свободи України у Сюртівській ОТГ приймали присягу і співали угорський гімн. Виходить, що присягали на вірність сусідній державі? У нас готують кримський сценарій, а потім плакатимуться і голоситимуть про втрату Закарпаття? Здається, сценарій відкатаний. Про подальші факти злодіянь у наступних матеріалах.

Közzétette: Закарпаття ТОП – 2020. november 29., vasárnap

 

Az SZBU akkori közlése szerint a helyi közösségi vezető kezdeményezésére énekelte el az október végi helyhatósági választásokon újonnan megválasztott tanácstagok egy része a magyar himnuszt. „A biztonsági szolgálat dokumentumokat kapott az eseményről, és most gondosan ellenőrzi őket. Az ellenőrzés eredményei alapján megteszik a megfelelő válaszintézkedéseket" – közölte december 1-jén az SZBU.

Még aznap a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája parlamenti frakciójának két tagja, Vitalij Bezhin és a párt frakcióvezetője, Olekszandr Kornyijenko közölte, hogy ők fordultak ez ügyben az SZBU-hoz.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: president.gov.ua)








EZT OLVASTA MÁR?

X