Koronavírus: újabb teljes zárlatot vezetnek be Németországban
A koronavírus-járvány gyorsulása miatt a tavaszi első fertőzéshullám után ismét bevezetik Németországban a társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlatot – jelentették be vasárnap Berlinben.
Az új korlátozásokat december 16-án vezetik be és legkorábban január 10-én vonják vissza – mondta Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.
A november elején bevezetett óvintézkedésekkel nem sikerült feltartóztatni a második hullámot és visszaszerezni az ellenőrzést az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedése felett, így a fertőződések száma az utóbbi napokban ismét exponenciális, robbanásszerű emelkedésnek indult – indokolta a kancellár a karácsonyi bevásárlási szezon végét jelentő döntést.Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az állam nem hagyja magára a zárlat miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatokat. Az eddigi – ezermilliárd eurós nagyságrendű – támogatási, hitelezési és hitelgarancia-vállalási programok után elindítanak egy újabbat, amelyben akár havi félmillió euró vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a tevékenységük felfüggesztésére kötelezett cégek. Erre a programra várhatóan havonta 11 milliárd eurót fordítanak.
A szövetségi kormány vezetői és az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) - a járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányfők egyeztető testülete – rendkívüli tanácskozásán elfogadott megállapodás szerint szerdától valamennyi tartományban bevezetik főszabályként, hogy csak az alapvető létszükségleti cikkeket árusító boltok tarthatnak nyitva, és fel kell függeszteni a közvetlen testi kapcsolatot igénylő szolgáltatásokat is, így bezárnak például a fodrászatok.
A napközbeni gyermekellátás és a közoktatás rendszerét ügyeleti üzemmódra állítják át, a munkaadókat felkérik, hogy a lehető legszélesebb körben tegyék lehetővé az otthoni munkavégzést.
Karácsonykor lesz némi lazítás
Továbbra is legfeljebb két háztartás tagjai találkozhatnak, és a 14 éven aluli gyermekeket nem számítva maximum öt ember. Ezt a korlátozást karácsonykor – december 24-től 26-ig – lazítják, ünnepelni minden háztartásba meghívhatnak legfeljebb négy embert, de csak közeli hozzátartozókat.
Szilveszterre és újév napjára gyülekezési tilalmat vezetnek be az egész országban. A tűzijátékok értékesítését betiltják. A közterületi alkoholfogyasztást már december 16-tól megtiltják.
A részletszabályok egy sor kivételről rendelkeznek, így például nyitva tarthatnak a bankfiókok és a lábápolásra szakosodott szépségszalonok, az iskolákban pedig folytatódik a végzős évfolyamok hagyományos, tantermi oktatása.
A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában 20 200 ember szervezetében mutatták ki a vírust, ami bő tízszázalékos növekedés az egy héttel korábbi 17 767-hez képest. Így már 1 320 716 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 321 halálesetet regisztráltak egy nap alatt. Ezzel 21 787-re emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma Németországban.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni