A külföldiek és a vendégmunkások is megkaphatják az oltást Németországban
A bejelentett lakcímmel rendelkező külföldiek és az országban időszakosan tartózkodó vendégmunkások is megkaphatják az új típusú koronavírus elleni oltást Németországban – mondta a szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.
Jens Spahn a várhatóan december 27-én kezdőd oltási kampányról szóló rendeletet ismertető tájékoztatóján kiemelte, hogy a vírus az idősotthonokban és bentlakásos ápolási intézményekben okozza a legnagyobb veszélyt, és a fertőzés minden második halálos áldozata nyolcvan éven felüli.
Ezért elsőként ennek a korcsoportnak, valamint az idős- és az ápolási otthonok lakóinak és dolgozóinak biztosítják az oltást. Ugyancsak kiemelt csoport a kórházi orvosoké és ápolóké.
Legalább egy-két hónapig tart majd ezen kiemelt csoportok tagjainak beoltása. Ez azt jelenti, hogy mindenki másnak „hosszú lesz a tél”, sokáig kell még várni, mire sorra kerülhet.
Külön jelentkezni nem kell, mindenki időben kap majd értesítést, hogy mikor kaphatja meg az önkéntes alapon és ingyenesen elérhető oltást - mondta a miniszter.
A jogosultsághoz nem szükséges német állampolgárság vagy egészségbiztosítás, az oltást minden külföldi is megkaphatja, aki Németországban él vagy dolgozik - tette hozzá.
A rendelet szerint a második helyen kiemelt csoportok közé tartoznak a hetven éven felüliek, a valamely alapbetegség miatt súlyosan veszélyeztetettek, a csoportos szállásokon élők - hajléktalanok, menedékkérők - és a várandósok is. A harmadik helyen kiemelt csoportok közé tartozik a hatvan és hetven év közöttiek korosztálya, a valamely alapbetegség miatt közepesen veszélyeztetettek, valamint az állami intézmények működéséhez kiemelten fontos munkavállalók sora, így például a rendőrök, tűzoltók, a pedagógusok, az igazságszolgáltatásban dolgozók és a kormányzati alkalmazottak.
Jens Spahn elmondta, hogy az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös fejlesztésű vakcinája után, várhatóan január első napjaiban az amerikai Moderna fejlesztésére is kiadja a forgalmazási engedélyt az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), így fokozatosan egyre több adag oltóanyag áll majd rendelkezésre. Az első negyedévben - a január-márciusi időszakban - valószínűleg 11-13 millió adag érkezik Németországba.
A szövetségi kormány gondoskodik a szállítmányok fogadásáról és vizsgálatáról, majd szétosztásáról a tartományi oltási központokba. Az oltások beadása, vagyis az oltási központok és a mobil oltási csoportok működtetése a tartományi kormányok és a helyi önkormányzatok feladata.
A három kategóriába sorolt kiemelt csoportok oltását nem szigorú sorrendben végzik majd, lesznek átfedések, párhuzamosságok, attól függően, hogy mekkora igény mutatkozik a szérumra - mondta a miniszter.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában minden korábbinál több, 33 777 regisztrált megfertőződésről tettek bejelentést a helyi egészségügyi hatóságok. A csaknem 34 ezer eset közé tartozik 3500 olyan megfertőződés, amelyet Baden-Württemberg tartományban vettek nyilvántartása még szerdán, és egy technikai fennakadás miatt nem tudtak bejelenteni az RKI-nak időben ahhoz, hogy bekerülhessenek a csütörtök reggelre készített országos összefoglaló statisztikába.
Ugyanakkor az utólagosan bejelentett baden-württembergi esetek nélkül is 30 ezer felett van az új megfertőződések napi száma, amire még nem volt példa Németországban. Az új esetekkel együtt csaknem másfélmillió – 1 439 938 – ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 813 halálesetet vettek nyilvántartásba egy nap alatt. A járvány halálos áldozatainak száma így 24 938-ra emelkedett Németországban.
(Címlapkép: Pixabay)
- Tíz kórház személyzetét oltják be első körben koronavírus ellen
Társadalom - Tagadta nemzetközi sajtótájékoztatóján az orosz elnök Navalnij megmérgezését
Külföld - Három helyszínen fogják beoltani a csíkszeredaiakat koronavírus ellen
Társadalom - Jóváhagyta a kormány az oltási központok működésére vonatkozó szabályokat
Társadalom
- 34916 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34919 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34919 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34920 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34921 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34922 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni