Németországban is megjelent a koronavírus brit mutációja
A mutáns vírust egy Nagy-Britanniából érkező nő szervezetében mutatták ki.
Megjelent Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Nagy-Britanniában azonosított mutációja, közölték csütörtökön illetékesek. A Baden-Württemberg tartományi egészségügyi minisztérium közleménye szerint a B.1.1.7 jelzésű mutációt egy nő szervezetében mutatták ki, aki december 20-án érkezett Németországba Nagy-Britanniából rokonlátogatásra repülővel.
A frankfurti repülőtéren lépett be az országba, és mint minden utasnál, nála is elvégeztek egy koronavírus-gyorstesztet. A lelet pozitív lett, ezért a fertőzött nő házi elkülönítésben van. A repülőtérről családtagjai szállították el autóval. Mintájának további elemzésével csütörtökön mutatták ki, hogy az eddigi ismert SARS-CoV-2-változatoknál jóval könnyebben terjedő új vírusmutációt hordozza.
Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 32 195 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem húszszázalékos emelkedés az egy héttel korábbi 26 923-hoz képest. Így már bő másfélmillió - 1 587 115 - esetet regisztráltak. A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 802 halálesetet regisztráltak. Ez csaknem tizenöt százalékos növekedés az egy héttel korábbi 698-hoz viszonyítva. A járvány halálos áldozatainak száma így 28 770-re emelkedett.
(Nyitókép: egeszsegkalauz.hu)
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni