Washington üzeni Snowdenek: gyere haza, nem ítélünk halálra


-A A+

Az amerikai igazságügyi miniszter levélben közölte orosz kollégájával, hogy nem fognak halálbüntetést kérni Edward Snowdenre. Eric Holder a pénteken nyilvánosságra került levélben azt írta Alekszandr Konovalovnak: a vádak nem olyanok, hogy halálbüntetéshez vezessenek, és még akkor sem fogják ezt a büntetést kérni, ha újabb vádakat emelnek az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársa ellen.

Holder azt is megígérte, hogy nem alkalmaznak kényszervallatást. „A kínzás törvényellenes az Egyesült Államokban" – írta. Snowden korábban a halálbüntetés és a kínzás lehetőségével érvelt a hazatérés ellen, és július 15-én kérte arra Oroszországot, fontolja meg, hogy átmenetileg menedékjogot nyújt neki.

Az amerikai miniszter, egyben főügyész azt a sajtóban megjelent érvet is cáfolta, hogy Snowden nem tudja elhagyni a Oroszországot, mert nincs érvényes úti okmánya. "Snowden amerikai állampolgárként jogosult egy korlátozott érvényű útlevélre, amely a közvetlen hazatérésre szolgál" –közölte.

Ha Snowden visszatér az Egyesült Államokba, haladéktalanul polgári bíróság elé állítják, és megkap minden védelmet, amit az amerikai jogrendszer a vádlottaknak biztosít. Kihallgatni csak az ő beleegyezésével fogják, és jelen lehet az ügyvédje is – ígérte Eric Holder. Az amerikai igazságügyi miniszter reményét fejezte ki, hogy ezek a biztosítékok kihúzzák az alapot Snowden azon állítása alól, hogy őt menekültként kell kezelni és ideiglenes vagy állandó menedékjogot kell adni neki. A Wall Street Journal szerint hozzátette, Snowden végső soron egyetlen helyre mehet: haza.

Habár nincs kiadatási egyezmény az USA és Oroszország között, az orosz biztonsági hivatal tárgyalja az ügyet a Szövetségi Nyomozó Irodával. Vlagyimir Putyin viszont azt válaszolta, Oroszország soha nem adott ki senkit, és nem is fog.








EZT OLVASTA MÁR?

X