Újabb bevándorlókkal teli zsúfolt hajó süllyedt el a líbiai partoknál. A jelentések szerint több százan veszthették életüket. Az AFP legalább tíz halottról tud, szerintük kétszázan utaztak a hajón.
A gazdasági, politikai és biztonsági válsággal fenyeget a közel-keleti vízhelyzet: a következő 25 évben olyan mértékben csappannak meg a régió vízkészletei, hogy az újabb konfliktusokhoz és így újabb jelentős menekültáradathoz vezet majd.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető leváltott több magas beosztású tisztségviselőt, akinek köze volt a Dél-Koreával való viszony kiéleződéséhez – jelentette pénteken a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. Az AP hírügynökség szerint ez arra utal, hogy Kim felelősnek tartja a leváltott tisztségviselőket a konfrontációért, amelyet végül tárgyalások útján sikerült rendezni.
A múlt heti nagy vihar idején két betörő betört Papp Károly országos rendőrfőkapitány lakásába - tudta meg az RTLKlub Híradója.
Felszámolta az egyik legrégebbi illegális cigánytelepet csütörtökön a francia rendőrség, a Párizstól északra található La Courneuve-ben, ahol mintegy kétszáz roma élt 2008 óta.
Román állampolgár váltotta ki Kecskeméten annak a teherautónak a rendszámát, amelyben közel ötven holttestet találtak az osztrák A4-es autópályán.
Jelentősen kiéleződött a helyzet csütörtökre Kelet-Ukrajnában, Kijev szerint az Oroszország által támogatott szakadárok nehézfegyverekkel lőtték előző nap és az éjjel a frontvonal szinte egész szakaszát.
Egy Dnyipropetrovszk megyei illetőségű 64 éves férfi törte le haszonszerzés céljából augusztus 19-re virradóra Petőfi Sándor Ungvár belvárosában álló szobrának a kardját - közölte csütörtökön a rendőrség.
A brit kormány bevándorlásellenes retorikája és intézkedései ellenére rekordszintre emelkedett a Nagy-Britanniában tartósan letelepedő külföldiek száma.
A görög köztársasági elnök, Prokópisz Pavloóulosz várhatóan pénteken ügyvivő miniszterelnököt nevez ki, méghozzá Vasszilikí Thánu, a görög Legfelső Bíróság bírája személyében. Ő lenne az első nő a görög kormányfői poszton.
Megdőlt a rekord: csak szerdán 2958 migránssal - köztük 698 gyermekkel - szemben intézkedtek a rendőrök és a polgárőrök Csongrád megyében – közölte a rendőrség a honlapján. A legtöbb embert ezúttal is Röszke külterületéről állították elő, többségük szír, afgán és pakisztáni állampolgárnak vallotta magát.
A kínai rendőrség őrizetbe vett 12 embert, a Legfőbb Ügyészség pedig 11 hatósági személy ellen foganatosított intézkedést a tiencsini ipari telepen történt robbanásokkal összefüggésben, amelyek legkevesebb 139 emberéletet követeltek.
Izrael szerda éjjel a Hamasz egyik gázai fegyverkészítő műhelyét támadta, válaszul egy éjfél körül Gázából Izraelre indított rakétára – értesült a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
Hosszasan készült a gyilkosságra az a férfi, aki élő reggeli adásban, interjú közben lőtt le egy riporternőt és egy operatőrt szerdán a Virginia állambeli Moneta bevásárlóközpontjában.
Mintegy kétszáz kilométeres partszakaszt foglaltak el az elmúlt hetekben az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet fegyveresei a líbiai Szirt város térségében – mondta szerdán Bernardino León, a világszervezet líbiai különmegbízottja az ENSZ Biztonsági Tanácsának tett jelentésében.
Szeptember 3-án avatják fel az új vezénylési központokat, az úgynevezett integrációs egységeke a NATO keleti szárnyán - jelentette be szerdán Mircea Dușa védelmi miniszter, aki az augusztus közepén kezdődött Swift Response 15 nemzetközi hadgyakorlat egyik romániai manőverén vett részt.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár arra kérte szerdán Párizsban "az országokat Európában és másutt, hogy tanúsítsanak együttérzést és sokkal többet tegyenek a (migrációs) válság megoldása érdekében".
Élő adásban, interjú közben lőttek agyon szerda reggel egy riporternőt és egy operatőrt a Virginia állambeli Moneta közelében, egy bevásárlóközpontban. Az elkövető a CNN értesülése szerint öngyilkosságot kísérelt meg.
A német kancellár ellátogatott a Heidenauban működő menekültszállásra, ahol arról beszélt, hogy lehet "normál üzemmódban" dolgozni a menekültügyben: Németország "segít, ahol segítségre van szükség", de ez "sok erőt igényel" az országtól.
Az utóbbi néhány nap viszonylagos nyugalma után az elmúlt huszonnégy órában ismét fokozták támadásaikat tiltott nehéztüzérségi fegyverek bevetésével az Oroszország által támogatott szakadár erők Kelet-Ukrajnában - jelentette szerdán a kijevi hadműveleti parancsnokság.