Legkevesebb négyen életüket vesztették, amikor két kisrepülőgép összeütközött a levegőben vasárnap Kaliforniában, San Diego és a mexikói határ közelében.
Harmincháromról huszonkettőre csökken az iraki kormány tagjainak a száma - jelentette be vasárnap késő este Haider al-Abádi iraki miniszterelnök hivatala a néhány nappal korábban bejelentett kormányzati reformok jegyében, amelyek célja a korrupció felszámolása, valamint a hadsereg és a politikai vezetés által elkövetett hibák kiküszöbölése.
Donald Trump lejáratása, vagy valóban van alapja a történetnek, mely szerint az amerikai milliárdos Diana hercegnőre hajtott?
Huszonegy sérültet szállítottak kórházba a mentők azt követően, hogy összeütközött két vonat az Aszód-Balassagyarmat vonalon vasárnap reggel - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) sajtóügyeletese az MTI-t.
A fedélzeten 54-en tartózkodnak, a légiirányítás elveszítette a kapcsolatot velük.
Otthonában tartott politikai nagygyűlést Pandzsáb belügyminisztere, ott robbantotta fel magát egy tálib merénylő.
Negyvenhat csoportban 1572 illegális bevándorlóval, köztük 280 gyermekkel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megye déli részén szombaton - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A legfrissebb adatok szerint 112-re nőtt a tiencsini katasztrofális robbanások ismert halálos áldozatainak száma, 95 embert nem találnak - közölték vasárnap a kínai város hatóságai egy sajtótájékoztatón.
A tengerbe zuhant egy orosz utasszállító helikopter az ország távol-keleti Habarovszki területén, s a gépen tartózkodó 16 emberből hat életét vesztette.
Legalább 40 halottat talált, és mintegy 300 embert mentett ki az olasz haditengerészet egy bajba került, menekülteket szállító hajóból Líbia partjai közelében a Földközi-tengeren - jelentette szombaton az ANSA olasz hírügynökség.
Az Iszlám Állam fegyveresei tizenkét embert fejeztek le és feszítettek keresztre, akik a líbiai Szirt városáért folytatott harcokban vettek részt.
Észak-Korea megfenyegette szombaton déli szomszédját, hogy megsemmisíti azokat a hangszórókat, amelyek a határon propagandaszövegeket harsognak Észak felé.
Négy halottat találtak Svájcban pénteken egy családi drámai helyszínén, ahol egy apa kisgyermekeivel vetette magát a mélybe egy turistalátványosságként ismert magaslatról Neuchatel kantonban.
Megerőszakolta Kayla Mueller amerikai túszt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője, az amerikai kormány pedig értesítette erről a nő szüleit.
A Berkeley egyetem fizikusai szerint Kínában hat emberből egy idő előtti haláláért a rossz levegő a felelős, napi négyezer az áldozatok száma.
Nem hivatkozhat vallási meggyőződésére az a cukrász, aki nem készítette el egy azonos nemű pár esküvői tortáját - mondta ki az amerikai Colorado állam fellebbviteli bírósága csütörtökön.
A nemrég a Maldív-szigeteken partra vetődött tárgyak között eddig nem találtak olyat, amely a tavaly eltűnt maláj utasszállító repülőgéphez tartozó roncsdarab volna - közölte pénteken Liow Tiong Li maláj közlekedési miniszter a szakértői vizsgálat után.
Az Egyesült Államoknak és Kubának véget kell vetnie egymás "kölcsönös elszigetelésének" - hangsúlyozta John Kerry amerikai külügyminiszter péteken Havannában.
A török hadsereg három méter magas és hét kilométer hosszú betonfalat épít a szíriai határon, hogy megvédje az országot a déli irányból jövő támadásokkal szemben - értesült pénteken a török sajtó.
Az olaszországi nyári főszezon jelképes napjának számít az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe, amikor azok az olaszok is elmennek vakációzni, akik eddig még nem vették ki szabadságukat.