Nyilatkozott Aziz, a 16 éves afgán fiú, aki megmentette egy férfi életét csütörtökön a II. János Pál pápa téren.
Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) elnöke nem zárta ki pénteken, hogy hadiállapotot vezetnek be Ukrajnában, ha súlyosan kiéleződik a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus.
Naponta több mint ezer Szíriából és más közel-keleti országból érkező illegális bevándorló választja a macedón Gyevgyelijából Szerbiába tartó vonatok egyikét, hogy a nyugat-balkáni országon keresztül az Európai Unió országaiba jusson.
Egy ember a lépcsőn felfelé menet beütötte a vastag üveget a bejárati ajtón, ami éppen az ütőerét vágta el. Afgán önkéntesünk Aziz volt a leggyorsabb. Saját nadrágszíját levéve szorító kötéssel megakadályozta az elvérzést.
Alekszisz Ciprasz miniszterelnök előzőleg felszólította a törvényhozókat a megállapodás támogatására. Azzal érvelt, hogy a mentő csomagra mindenképp szükség van a fizetőképesség megőrzéséhez.
Németországban felülvizsgálják a menedékkérőknek járó juttatásokat - jelentette be a belügyminiszter.
Akár 15 ezer fontot is elkérhetnek az embercsempészek a menekültektől, mire azok eljutnak Nagy-Britanniába - derítette ki a BBC.
A Nagy-Britanniában élő Győrfi Róza most fejezte be gimnáziumi tanulmányait egy állami középiskolában, és tudta meg, hogy évfolyamelsőként jutott be az Oxfordi Egyetemre.
Az idei El Nino olyan természeti csapásokat okozhat, amelyeknek súlyossága csak azokhoz fogható - a kaliforniai földcsuszamlásoktól az ausztrál bozóttüzekig - amelyek az 1997-98-as rekordévben pusztítottak - közölte csütörtökön az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) Klíma-előrejelzési Központja.
Két robbanás történt, és nagy tűz ütött ki csütörtökön délelőtt egy északnyugat-csehországi vegyi üzemben, a lángokat a kora délutáni órákig nem sikerült eloltani.
Valószínűleg mustárgázt vetett be az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet a kurd erők ellen a héten Irakban - közölte csütörtökön online kiadásában a The Wall Street Journal című napilap, amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. A lap szerint ez lehet az első jele annak, hogy az IÁ a betiltott harci gáz birtokába juthatott.
Rendkívül alacsony a vízállás a Duna és a Tisza több szakaszán, ami több országban – köztük Romániában – fennakadást okoz a vízi közlekedésben - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök esti Híradójában.
Harminc napos börtönbüntetésre ítéltek egy 76 éves román nőt, mert lopott egy helyi boltból.
Román rendőrök is járőröznek a Gyulai Várfürdőben és annak környékén. Az egyenruhások magyar kollégáikkal együtt igyekeznek segíteni a fürdővárosba érkező turistákat – írja a police.hu
Az emberkereskedelem a modernkori rabszolgaság egy szörnyű formája, amelyet az Egyesült Államok partnereivel, köztük Magyarországgal együttműködve gyökerestől fel akar számolni – mondta Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete csütörtökön a Sziget Fesztiválon, a Belügyminisztérium által rendezett sajtótájékoztatón.
Észak-Korea könyörtelen csapásokkal fenyegette meg csütörtökön szomszédját, Dél-Koreát és az Egyesült Államokat a két ország közös hadgyakorlatának közeledtével.
A magyar kormány jövő héten dönt arról, hogy kampányt indít a migrációs tranzitországokban annak érdekében, hogy megtörje a szervezett, Magyarországról Nyugatra vezető embercsempész-útvonalat.
Muzulmán öltözetben, igazinak látszó játékfegyverekkel, "benzin" feliratú kannákkal "támadt" egy török hotel személyzete brit vendégeire a medenceparton.
Vegyi fegyverrel hajtottak végre támadást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet erői az észak-iraki Erbíl közelében - közölte csütörtökön Berlinben a német védelmi minisztérium szóvivője.
Egyre több gyermek születik Magyarországon, az elmúlt két évben folyamatosan nőtt a születések száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.