Mustárgázzal támadhatott az Iszlám Állam a kurdokra


-A A+

Valószínűleg mustárgázt vetett be az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet a kurd erők ellen a héten Irakban - közölte csütörtökön online kiadásában a The Wall Street Journal című napilap, amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. A lap szerint ez lehet az első jele annak, hogy az IÁ a betiltott harci gáz birtokába juthatott.

Az amerikai hivatalos források szerint az Iszlám Állam Szíriában juthatott mustárgázhoz. A szír kormány 2013-ban - amikor beleegyezett vegyifegyverkészletének felszámolásába - elismerte, hogy nagy mennyiséggel rendelkezik a hólyaghúzó harci eszközből. A beszerzés forrása ugyanakkor Irak is lehetett. Az amerikai hírszerző szervek az ügyben vizsgálatot indítottak. 

Damaszkusz 2013-ban azt állította, hogy mustárgázkészleteit a hadserege, illetve nemzetközi ellenőrök megsemmisítették. Az ellenőrök ugyanakkor sohasem tudtak meggyőződni arról, hogy a szíriai kormány földbe ásott gödrökben valóban elégettetett-e több száz tonnányi mustárgázt, ahogyan állította. Az amerikai hírszerzés arra gyanakszik, hogy az Aszad-rezsim hadserege elrejthette vegyifegyverkészleteinek egy részét.

A mustárgáz bevetése szakértők szerint annak lenne a jele, hogy az Iszlám Állam harci képességei aggasztó mértékben növekednek. Amerikai hírszerzők szerint a terrorszervezet korábban klórgázt alkalmazhatott Irakban. A klór ugyanakkor nem tiltott vegyszer. Az Egyesült Államok korábban klórgáztámadásokkal vádolta meg az Aszad-rezsimet, amit Damaszkusz tagadott. Szíriának a mustárgáz mellett olyan ideggázokból is voltak készletei, mint a szarin és a VX.








EZT OLVASTA MÁR?

X