Magyar gimnazista lány mutat példát a briteknek


-A A+

A Nagy-Britanniában élő Győrfi Róza most fejezte be gimnáziumi tanulmányait egy állami középiskolában, és tudta meg, hogy évfolyamelsőként jutott be az Oxfordi Egyetemre.

Az itv angol televízó beszámolója szerint a fővárosban 35 ezer diáknak sikerült elérnie az egyetemi felvételhez szükséges szintet, ami nagyban annak köszönhető, hogy a bevándorlók gyerekei az iskolákban egyszerűen jobban teljesítenek a briteknél.

Egy dél-londoni iskolában a tanulók 90 százalékát bevándorlók teszik ki, de ez nem tartozik az extrém esetek közé, ahogy az sem, hogy Róza évfolyamában egyetlen diákot sem buktattak meg – írja az Index.

Egy nemrég készített felmérés szerint a bevándorló gyerekek sikere az ambíciónak és az eltökéltségnek köszönhető. Róza például különórákra járt, és ennek lett meg az eredménye: ő az első diák a Southfields Academy nevű iskola történetében, aki bejutott Oxfordba.

Róza három éve költözött Nagy-Britanniába. Elmondása szerint kissé meg volt ijedve az elején, mert egy új iskolai rendszerbe és országba került. Sok külön esszét írt, pluszórákra járt – reményei szerint nem emésztette fel az összes szabadidejüket –, mondta.

"Nem késnek, nem lógnak, az iskolában maradnak különórákra, megcsinálják a házi feladataikat, egyszerűen jobbak akarnak lenni, többet akarnak tudni" – mondta el Wanda Golinska, az iskola igazgatója a televíziócsatornának a külföldről érkező tanulókról.








EZT OLVASTA MÁR?

X