A jelenlegi brit kormány reformtervei szerint az Európai Unió társállamaiból érkező munkavállalók több mint kétszer annyi hozzájárulást fizetnek majd be a brit szociális ellátórendszer kasszájába, mielőtt hozzáférhetnek a jóléti juttatásokhoz, mint amennyit a jelenlegi szabályok alapján már érkezésük pillanatában igényelhetnek – jelezte a brit miniszterelnök.
A februári minszki megállapodások ellenére Oroszország továbbra is szállít fegyvereket a Moszkva-barát kelet-ukrajnai szakadároknak és katonákat is küld a határ túloldalára - közölte a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lappal egy magas rangú NATO-tisztségviselő.
Hetvennégy szíriai állampolgárt próbált Magyarországra csempészni teherautójának rakterében egy török sofőr Nagylaknál – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t
Csaknem egyenlő arányban megosztott a brit közvélemény abban a kérdésben, hogy II. Erzsébet királynőt elsőszülött fia, Károly trónörökös, vagy Károly idősebb fia, Vilmos herceg kövesse-e majd a trónon.
Ortodox keresztények tízezrei vettek részt szombaton Jeruzsálemben az ortodox keresztény nagyhét egyik legjelentősebb eseményén, a tűzszentelés ünnepén.
Lövések dördültek szombaton az amerikai szövetségi kongresszus épületének, a Capitoliumnak a közelében, és szinte ugyanabban az időpontban egy "gyanús" csomagot is találtak.
A szombati Magyar Nemzet szerint jogosulatlanul segíthettek külföldieket kettős állampolgársághoz az ukrán határhoz közeli, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrádon.
Az Amerikai Államok Szervezetének csúcstalálkozóján köszöntötte egymást az amerikai és a kubai elnök.
Moszkvából indulnának, és egészen Berlinig utaznának a Vlagyimir Putyin orosz elnököt támogató Éjszakai Farkasok nevű orosz motoros klub tagjai.
Felgyújtotta magát egy tibeti szerzetesnő Kína Szecsuan tartományában, hogy így tiltakozzon Tibet kínai elnyomása ellen.
Porosenko hangsúlyozta a Fekete-tenger menti területek fejlesztésének fontosságát is.
A Kaukázusi Emirátus nevű terrorista csoport néhány parancsnoka hűséget esküdött az Iszlám Államnak.
A 2008-as elnök-előválasztások egyik esélyes demokrata jelöltje volt, de végül alulmaradt Barack Obamával szemben.
Németország újabb tengeralattjárót szállít Izraelnek, az ügyben illetékes szövetségi biztonsági tanács hozzájárulást adott a hadiipari ügylethez - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung című német lap.
Történelmi találkozót tartott egymással John Kerry amerikai és Bruno Rodríguez kubai külügyminiszter csütörtök este Panamavárosban, az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) kezdődő csúcstalálkozója előtt.
Fegyelmi eljárást indított a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front (FN) vezetője, Marine Le Pen saját apja, egyben a párt alapítója és egykori elnöke, Jean-Marie Le Pen ellen.
A márciusi franciaországi légikatasztrófa egyik áldozata rokonának hazudta magát egy német nő, hogy ingyen jusson repülőjegyhez - írta csütörtökön a Ruhr Nachrichten című lap. A Lufthansa légitársaság megerősítette a lapjelentést, és közölte, hogy jogi lépéseket tervez tenni az ügyben.
A 41 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy hét alkalommal összesen 35 kilogramm marihuanát csempészett Hollandiából Magyarországra. Március 15-én fogták el Phuketben.
Az idei év első három hónapjában megháromszorozódott a Görögországba tengeren illegálisan érkező menekültek száma 2014 azonos időszakához viszonyítva – idézi az MTI az ország parti őrségének csütörtökön kiadott jelentését.
Példátlanul megnőtt az amerikai lőfegyveripar termelése az Obama-kormánynak a fegyvertartás megszigorítását célzó kísérletei ellenére, az amerikaiak pedig több kézifegyvert vásárolnak mint valaha - írta csütörtöki számában a The Washington Times.