Az ukrán katonai felderítés információi szerint a donyecki oroszbarát parancsnokok teljes harckészültségbe helyezik fegyveres egységeiket, és olyan híresztelések kaptak lábra, hogy nagyszabású invázióra készülnek az ukrán fegyveres erők ellenőrzése alatti területek ellen - közölte Andrij Liszenko, a Kijev által "terrorellenesnek" nevezett hadművelet katonai szóvivője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
A Bács-Kiskun megyei Zsana község honlapját feltörték, és egy dzsihádista katona képét posztolták rá. Valószínűleg az Iszlám Állam hackelte meg az oldalt.
Megkéselt két izraeli katonát egy palesztin Ciszjordániában, Siló telepesfalu környékén szerda délelőtt. A biztonságiak lelőtték a támadót – közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió.
Marine Le Pen ellenezni fogja apja jelölését az év végi regionális választásokon.
A montenegrói elnök nem vesz részt a jubileumi moszkvai győzelem napi ünnepségeken májusban, a szerb elnök viszont ott lesz, sőt szerb katonák is felvonulnak a díszszemlén.
Egy dél-koreai aktivista több ezer DVD-t küldött át Észak-Koreába Az interjú című amerikai filmszatírából, amely a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető elleni fiktív merényletről szól. Li Min Bok azt mondta: a ballonokat határ menti dél-koreai városokból négy részletben küldte át.
Tizenöt rendőr meghalt és öt megsebesült Mexikóban egy rendőrkonvoj ellen elkövetett rajtaütésben, amely hosszú ideje a legvéresebb támadás volt a hatóságok ellen a drogháború sújtotta országban.
Orosz hackerek az amerikai külügyminisztérium gépeiről hatoltak be a Fehér Ház számítógép-hálózatának „kényes" részébe - közölte kedden amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a CNN amerikai hírtelevízió.
A Fehér Házat, a kongresszust valamint a külügy- és az igazságügyi minisztériumot is érintette a Washingtonban és elővárosaiban a kora délutáni órákban beállt áramszünet.
A Germanwings légitársaság franciaországi katasztrófájából okulva gyakrabban és alaposabban kell ellenőrizni a pilóták egészségi állapotát – sürgeti a német repülésegészségügyi szakorvosok szövetsége.
Szorosak a német-magyar kapcsolatok és Németország sokat köszönhet Magyarországnak - emelte ki egy keddi német lapinterjúban a bajor konzervatív CSU parlamenti (Bundestag-) képviselőcsoportjának vezetője.
A fontosabb izraeli honlapok ellenálltak, de több szórakoztató zenei internetes oldal "elesett" az Anonymus csoport hackereinek keddi, „elektromos holokausztként” meghirdetett akciójában - értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.
A Germanwings irodájában állították ki a hős pilóta, Patrick Sondheimer arcképét - közvetlenül gyilkosa mellett.
Az első negyedévben több mint 33 ezer kérelmezőt regisztrált a magyar menekültügyi hatóság - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója az M1 aktuális csatorna híradójában.
Tizenharmadik napja tart a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció jemeni hadművelete a síita lázadók ellen. Hétfőn több mint 140-en haltak meg az Abed Rabbo Manszúr Hádi államfőhöz hű fegyveresek elleni harcokban.
Már csak az indonéz államfő kegyelmezhet meg két halálra ítélt ausztrál drogcsempésznek, akit országuk sikertelenül próbált kimenekíteni Indonéziából az elmúlt hetekben.
Az izraeli légierő egy harci repülőgépe olyan fegyverraktárakra mért csapást Líbia déli részén, ahol Irán által a Gázai övezetben hatalmon lévő palesztin szervezetnek, a szélsőséges Hamásznak Afrikában vásárolt fegyvereket tároltak - jelentette több nemzetközi hírportál az al-Vatan című, Ománban megjelenő lapra hivatkozva.
Túlélők elmondása szerint a fegyveresek mintegy húszan lehettek, vasárnap este érkeztek autókkal a Kwafaja nevű faluba.
A kormány távközlési hatósága a YouTube-ra feltett üzenetében jelezte, hogy "adminisztratív intézkedésként" rendelték el a tilalmat,
Hirdetői szerint egy geológiai vizsgálat megerősítette elméletüket arról, hogy Jézust Jeruzsálem melletti családi temetkezési helyén helyezték örök nyugalomra, együtt állítólagos feleségével és fiával.