Fukusima a világ segítséget kéri a katasztrófa elkerüléséért


-A A+

Segítséget kért a japán miniszterelnök: Abe Sindzó szerint már csak világméretű összefogással lehet elkerülni, hogy Fukusimában ne történjen ismét katasztrófa – idézte hétfő este az Aljazeera.com-ot az Index. A reaktor szivárgásának megakadályozásához a politikus nem pénzt kért, hanem szakértelmet, akár más kontinensekről is.

Abe vasárnap egy nemzetközi energia- és környezeti fórum megnyitóján beszélt erről annak ellenére, hogy múlt hónapban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) még arról biztosította: kontrollálni tudják a problémát. A NOB egy hónapja úgy döntött, hogy 2020-ban Tokió rendezi a nyári olimpiát.

A miniszterelnök véleménye a két esemény között valószínűleg akkor változott meg, amikor október 3-án ismét erősen sugárszennyezett víz szivárgott a Fukusima-1 atomerőmű egyik tartályából. A víz egy része valószínűleg a tengerbe került. Nem sokkal segélykérése után pedig rövid időre leállt a Fukusima-1 atomerőmű egyik megrongálódott reaktorának a hűtése. Ennek oka azonban valószínűleg emberi mulasztás volt, a létesítmény egyik dolgozója tévedésből állíthatta le a hűtőkör egyik szivattyúját.

A 2011. márciusi földrengés és szökőár idején az erőmű területére beömlő víz elárasztotta az elektromos berendezéseket, leállt a hűtőrendszer vízellátása, aminek következtében az egyes és a hármas reaktor aktív zónája (magja) túlhevült, és megolvadt.

A kárfelszámolóknak jelenleg a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy az erőmű területén 360 ezer tonna sugárszennyezett víz gyülemlett fel, és egyre gyakrabban előfordul, hogy szivárognak a tartályok. Azt nem tudni, hogy eddig mennyi szennyezett víz folyt az óceánba. A Tepco állítása szerint az óceán vizében egyelőre a biztonsági határon belül van a sugárzás mértéke.








EZT OLVASTA MÁR?

X