Aránytalanul intézkedtek az orosz hatóságok Alekszej Navalnij és Ilja Jasin ellenzéki aktivista ellen egy spontán demonstrációt követően, megsértve ezzel nemzetközi egyezményben rögzített emberi jogaikat.
A Donyec-medencében fokozatosan növekszik a lakosság elégedetlensége a szakadár vezetéssel szemben - írta az ukrán sajtó csütörtökön. Ez a tendencia felerősödött azóta, hogy november 2-án saját általános választásokat rendeztek, amelyeket Kijev illegitimnek minősített, és amelynek eredményét egyetlen állam sem ismerte el hivatalosan, még Oroszország sem.
New York több negyedében is tüntettek szerda este, miután a város egyik vádesküdtszéke úgy döntött, hogy nem emel vádat egy fekete férfi halálát okozó fehér rendőr ellen.
Ismételten aggodalmának adott hangot a demokrácia és a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatban szerda este (helyi idő szerint) kiadott közleményében John McCain amerikai republikánus szenátor, volt elnökjelölt.
Fegyveresek támadást intéztek egy rendőrségi ellenőrzőpont ellen csütörtökre virradó éjjel a csecsen főváros központjában, megöltek három rendőrt, majd bevették magukat a grozniji sajtóházba.
Megszűnt az előzetes letartóztatása, de nem hagyhatja el Vatikánváros területét a pedofíliával vádolt, lengyel Josef Wesolowski egykori nuncius, akit szerdán első alkalommal hallgatott ki a Vatikán, valamint a Dominikai Köztársaság ügyésze.
Megvédte az USA tapasztalatlansággal és járatlansággal vádolt új budapesti nagykövetet André Goodfriend ügyvivő a Twitteren. A diplomata szótlanul elment a Magyarországot és miniszterelnökét ért bírálat mellett.
Dél-Kelet-Ukrajna egyik atomerőművében baleset történt. Katasztrófáról nincs szó, de az ország legnagyobb atomerőművének egyik blokkját le kellett állítani.
Apróbb módosításokkal, de jogerősen helybenhagyta a nemzetközi kapcsolatokban elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen indult büntetőügyben hozott elsőfokú, felmentő ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a szerdai tárgyaláson.
A 69. helyet foglalja el Románia a vizsgált 175 ország listáján a Transparency International szerdán bemutatott korrupciós felmérése szerint. Magyarország a 47-ik, tehát Romániánál kevésbé korrupt állam.
Egy phenjani hivatalos dokumentum szerint az észak-koreai kormány megtiltotta a lakosságnak a Kim Dzsong Un név felvételét.
Ferenc pápa leváltotta Daniel Rudolf Anrigot, a pápa védelmét biztosító svájci gárdisták parancsnokát - jelentette be szerdán a Vatikán.
Az amerikai külügyminisztérium nem kívánta kommentálni azt, hogy a francia nemzetgyűlés kedden elfogadta a palesztin állam elismeréséről szóló határozatot.
„Magyarország „annak a határán áll", hogy önrendelkezését feladja egy "diktátornak, aki ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal és mi a Gazdagok és szépek (szappanopera) producerét küldjük nagykövetnek" – mondta John McCain republikánus szenátor Colleen Bradley Bell, az Egyesült államok budapesti nagykövetéről való szavazáskor.
A szállítmányozással foglalkozó nő előbb haverkodó üzenetet kapott, majd fenyegetésekkel és lefejezős videókkal árasztották el Irakból, Hollandiából, Szíriából jelentkező férfiak.
Erőszakba torkollott Athén központjában kedd éjjel egy több ezres tüntetés, amelyet egy börtönben éhségsztrájkoló anarchista fiatal követelésének támogatására szerveztek. A békés megmozdulás után anarchisták csaptak össze a rendőrökkel, és közben felgyújtottak egy buszt illetve több autót.
Ritka diplomáciai vereséget szenvedett el Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki bejelentette, hogy Törökország felé tereli el a Déli Áramlat földgázvezetéket - írta keddi lapszámában a The New York Times.
Név nélkül nyilatkozó magas rangú tisztségviselők szerint Barack Obama elnök csak a hét végén jelentheti be, hogy kire esett a választása, mert még nem fejeződött be az átvilágítása, de hogy kiről van szó, azt már tudhatjuk.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint eltelt 42 nap a legutóbbi ebolás eset óta Spanyolországban, így az hivatalosan is mentes már az ebolától. Az erről szóló bejelentést a spanyol miniszterelnöki hivatal is megerősítette.
Átmeneti gyorsreagálású kontingenst hoz létre a NATO a Spearhead Force névre keresztelt, akár két napon belül bármelyik tagállamban bevethető, úgynevezett nagyon magas készültségi szintű közös harci egység felállásáig - közölte kedden Brüsszelben a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg.