Miközben a Kongói Demokratikus Köztársaságra és Szenegálra is átterjedt a járvány, Nigériában, ahol korábban 21 ebolás beteg volt, most nincs fertőzött ember - jelentette be Goodluck Jonathan államfő.
A függetlenséget elvetők szűk többségét mutatják a csütörtöki skót népszavazás előtt elvégzett utolsó közvélemény-kutatások, amelyekből kitűnik az is, hogy a brit uniót a női szavazók menthetik meg. Kiderült az is, hogy a férfiak sokkal nagyobb arányban támogatják az elszakadást, mint a nők.
Az ukrán belpolitikai helyzetnek, de a külső nyomásnak köszönhetően is az Európai Unió és Ukrajna között kötött társulási szerződés a fiókba kerülhet, alkalmazása pedig ellehetetlenül – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula EP-képviselő, az INTA alelnöke. Az Európai Parlament kedden, Strasbourgban a kijevi törvényhozással egy időben ratifikálta a társulási szerződést.
A hamisított ősökkel ellátott kérelmezőknek óvatos becslés szerint is legalább 80 százaléka simán megkapta magyar állampolgárságot - állítja az Index.hu.
A legszigorúbb államigazgatási ellenőrzés mellett és szükség esetén rendőrségi és titkosszolgálati kontrollal történik a honosítás - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az MSZP és a DK keddi, sajtótájékoztatójára reagálva kiemelte: amikor a honosítási eljárással kapcsolatban visszaélés vagy visszaélési kísérlet történt, akkor az elkövetőket letartoztatták, mint az a nyilvánosság előtt is ismert. Akinek visszaélésről van tudomása, annak feljelentési kötelezettsége is van - jelentette ki Semjén Zsolt.
A csütörtöki skóciai függetlenségi népszavazás előtt a 33 ezernyi, Skóciában bejelentkezett lengyel állampolgárt is célba vette a választási kampány, mindenekelőtt a Skóciában jelenleg kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) választási hadjárata - derül ki a Skóciában élő lengyelek honlapjaiból.
Feldühödött emberek szemetes konténerbe dobtak egy parlamenti képviselőt kedden Kijevben, az ukrán törvényhozás épülete előtt. Vitalij Zsuravszkij a Viktor Janukovics volt ukrán államfő mögött álló Régiók Pártja képviselőjeként jutott be a parlamentbe, és a tüntetők azzal vádolták meg, hogy "az olyanok miatt, mint ő, testvéreik és barátaik halnak meg".
Az ukrán parlament keddi zárt ülésén elfogadta a Donyeck és Luhanszk megye egyes területeinek különleges státusáról szóló, Petro Porosenko államfő által benyújtott törvényjavaslatot.
Legkevesebb hat egyiptomi rendőrrel végzett kedden egy út szélén elhelyezett robbanószerkezet a Gázai övezettel közös határ közelében.
A székelyföldi autonómia mellett érvelt Tőkés László, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az EP hétfő esti strasbourgi plenáris ülésén, az úgynevezett egyperces hozzászólások között.
Elutasította a szakadár Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke az ukrán államfő javaslatát a Donyec-medence jövőbeni ideiglenes jogállásáról.
„Jelents egy kelet-európait” – ezzel a címmel indított honlapot a Dán Néppárt egyik helyi politikusa, Peter Kofod Poulsen. Azok beszámolóit várja, akik kelet-európaiak miatt kerültek kényelmetlen helyzetbe. Többen rasszizmussal vádolták.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni légi művelete során az Egyesült Államok első ízben Bagdad közelében hajtott végre légicsapást.
Elutasította a NATO-csatlakozásról tartandó népszavazásra vonatkozó kezdeményezést az ukrán Központi Választási Bizottság.
Több mint hétszáz, Afrikából és a Közel-Keletről érkező menekült halhatott meg az utóbbi hét során a Földközi-tengeren, ezzel együtt az idén már közel háromezren vesztették életüket menekülteket szállító hajók elsüllyedésének következtében.
Amerikai kezdeményezésre rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa a nyugat-afrikai térséget sújtó ebolajárvánnyal kapcsolatban.
Skócia függetlenné válása nem próbaidőszakra szóló különélés, hanem fájdalmas válás lenne, amely örökre szólna - mondta hétfőn a brit miniszterelnök.
Petro Porosenko ukrán elnök a kelet-ukrajnai helyzet rendezését célzó törvényjavaslatában három évre biztosítana különleges státust, vagyis a központi vezetéstől független önkormányzatot és ehhez kapcsolódóan különleges jogokat Donyeck és Luhanszk megye azon régiójának, amelyre jelenleg kiterjed a Kijev által indított "terrorellenes hadművelet".
Leszavazta az Európai Parlament (EP) plénuma hétfő délután Strasbourgban a liberálisok azon javaslatát, hogy szerda délután plenáris vitát tartsanak a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről.
A német kormány a lehető leghatározottabban elítéli az antiszemitizmus valamennyi formáját, és mindent megtesz a zsidógyűlölet ellen - mondta a német kancellár vasárnap Berlinben egy antiszemitizmus elleni tüntetésen.