Akár háromszor is több harcosa lehet az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek, mint amennyire a létszámát az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) eredetileg becsülte.
Letartóztattak egy férfit Törökországban, akit azzal gyanúsítanak, hogy meghatározó szerepet játszott francia fiatalok toborzásában szíriai harcokra.
Néhány napon belül megkétszereződött az ebolával fertőzött betegek száma a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol eddig összesen 62 esetet regisztráltak – közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet.
Tizenkét harckocsiból és negyvennyolc páncélozott harcjárműből, valamint lőszert és katonákat szállító teherautókból álló katonai konvoj lépett be Ukrajnába Oroszországból a Luhanszk megyei Izvarine átkelőnél - közölte csütörtökön az ukrán állami határőrszolgálat.
Németország és Nagy-Britannia nem vesz részt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni amerikai légicsapásokban - jelentette be a két ország külügyminisztere csütörtöki berlini megbeszélésük után.
Vlagyimir Putyin a harckészültség váratlan ellenőrzését rendelte el a Bajkálon túli térséget és az orosz Távol-Keletet magába foglaló Keleti Katonai Körzetben (VVK) - jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter csütörtökön, aki egyúttal rendkívüli hadgyakorlatot rendelt el a térségben.
Barack Obama elnök, a first lady és Joe Biden alelnök részvételével a Fehér Háznál csütörtökön egyperces csenddel emlékeztek meg a 2001. szeptember 11-i terrortámadások csaknem 3 ezer halottjáról.
Ferenc pápa elfogadta a meghívást, és november 25-én az Európai Parlamentbe (EP) látogat - közölte az EP sajtószolgálata csütörtökön.
Szinte alig vagyunk túl szeptember első harmadán, de már másodszor havazott Észak-Amerikában. A szeptember elejei havazás még csak a hegyeket fehérítette ki, azonban a mostani havazás már az alacsonyabban fekvő területeken is megmaradt.
Noha az amerikai belbiztonsági minisztériumnak nincs tudomása konkrét terrorfenyegetésről, az Egyesült Államok biztonsági szolgálatai a korábbi évekhez hasonlóan most is fokozott készültségben várják a 2001. szeptember 11-i terrortámadások évfordulóját - derült ki szerdán megjelent amerikai sajtójelentésekből.
Barack Obama amerikai elnök szerda esti televíziós beszédében közölte, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Szíriára is kiterjeszti az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni légicsapásokat, újabb katonákat vezényel Irakba, és harcképes erőt kíván kovácsolni a szíriai mérsékelt felkelőkből, amihez felhatalmazást és pénzt kért a kongresszustól.
A dalai láma megtagadja, hogy újjászülessen, ha Tibet nem nyeri el függetlenségét Kínától - idézte a tibeti nép szellemi vezetőjének nyilatkozatát szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
"Corina Crețu személye nem jelent garanciát arra, hogy az EU alapdokumentumaiban megfogalmazott elvek érvényesüljenek."
Így harcolna az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet ellen.
Csak Görögországban kisebbségi ez a vélemény, 44 százalékkal.
Bemutatta csapatát szerda délben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválaszott elnöke. Románia képviselője, Corina Crețu a korábban már kiszivárogtatott hírek szerint a regionális politikáért felel majd az uniós döntéshozó testületben. Navracsics Tibor az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozik majd.
A poszt-szocialista tagállamokban a történelmi egyházak betöltik a civil szféra gyengeségéből adódó űrt, mondta.
Az ukrán fegyveres erők és az önkéntes alakulatok legalább kétszáz tagja esett el a Donyeck melletti ilovajszki "katlanban" - közölte újságírókkal szerdán Kijevben Vitalij Jarema ukrán főügyész.
A jövő héten a kijevi parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely különleges státust biztosít a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszk megyének - jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök a kormány szerdai kijevi nyílt ülésén.
Sok a visszadobott kérelem Ukrajnában, Szerbiában, Romániában és Oroszországban.