Egymilliónyian voltak, amikor az első európai telepesek 1788-ban Ausztráliába érkeztek, mára 470 ezren.
Jelenleg összesen 287 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon. A medrek és a talaj telítettsége miatt, további tározó képesség hiányában előfordulhat, hogy számolni kell a vízszintek további emelkedésével - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfőn az MTI-vel.
Nem értik, miért bírálta súlyosan az ENSZ vizsgálóbizottsága februárban az emberi jogok helyzetét.
Visszavágyott a polgári életbe, mivel elege lett az ellene irányuló lejárató kampányból.
Elsüllyedt egy menekülteket szállító komphajó Líbia partjainál, a rajta tartózkodó mintegy 250 afrikai kivándorló többsége valószínűleg vízbe fulladt.
Hillary Clinton volt amerikai first lady, szenátor és külügyminiszter a 2008-as elnökválasztás óta először tűnt fel Iowa államban vasárnap, hogy részt vegyen egy ottani hagyományos steaksütésen, amivel megfigyelők szerint újabb lépéssel közelebb került a hivatalos bejelentéshez, hogy indulni kíván a 2016-os elnökválasztáson.
Bejelentette győzelmét és kormányzási szándékát Svédországban a szociáldemokratákat vezető Stefan Löfven. Már első nyilatkozatában hozzátette ugyanakkor, hogy a jobbközép kormánykoalíció nehéz örökséget hagyott az országra, emellett kizárta a szövetkezést a sokak szerint szélsőjobboldali Svéd Demokratákkal.
A politikus a célokkal ellentétes hatásúnak minősítette az újabb uniós szankciókat.
A "terrorellenes" erők visszaverték a kelet-ukrajnai szakadároknak a donyecki repülőtér elleni rohamát.
Több mint 50 millió állampolgár 84 közigazgatási egységben több mint 6 ezer különböző szintű választáson élhet voksolási jogával.
A skóciai David Cawthorne Haines egy francia segélyszervezet munkatársaként dolgozott Szíriában.
A szombaton ismertetett legújabb közvélemény-kutatás a függetlenné válást elvető tábor minimális előnyét mutatja.
Az ukrán kormányfő dicsérte azokat a gazdasági szankciókat, amelyet az EU és az USA újabban vezetett be.
A megölt iszlamisták között van egyik parancsnokuk. Összesen 200 iszlamista halhatott meg.
A megállapodás előtt Oroszország azzal fenyegetőzött, hogy importvámot vet ki az ukrán árukra.
A Csendes-óceánba zuhant két, a Carl Vinson repülőgép-hordozó állományába tartozó, F/A-18-as típusú vadászgép - közölte pénteken az amerikai haditengerészet.
A Fukusimai katasztrófa óta első ízben nyilvánították biztonságosnak a szigetország egyik leállított reaktorát
Életbe léptek pénteken az Európai Unió Oroszországgal szemben elhatározott újabb gazdasági és politikai korlátozó intézkedései, miután megjelentek az EU hivatalos közlönyében.
"Juncker dicséretet érdemelne azért is, hogy a legfontosabb gazdasági posztokat reformszemléletű politikusokra bízta."
A skót függetlenséget elvető tábor támogatottsági előnyét mutatta ki csütörtökön ismertetett legújabb felmérésében az a brit közvélemény-kutató cég, amelynek világszerte komoly feltűnést keltő előző vizsgálata még a Skócia elszakadását pártolók többségét jelezte.