Kijevben körülzárták tüntetők a kormány épületét


-A A+

Körülzárta az ukrán kormány épületét hétfő reggel Kijevben néhány ezer, az ország európai uniós társulását támogató tüntető, elállva az épület összes bejáratát. Az épületben lévő hivatalnokoknak azt tanácsolták, hogy "menjenek haza", előző nap ugyanis az ellenzék általános sztrájkot hirdetett.

A demonstrálók a kormány távozását követelik. Azért tiltakoznak, mert a várakozásokkal ellentétben Ukrajna a múlt héten nem írta alá a társulási megállapodást az Európai Unióval. Pavel Lebegyev ukrán védelmi miniszter eközben egy tévéinterjúban cáfolta azokat az interneten megjelent információkat, miszerint harckocsik tartanának Kijev felé azzal a céllal, hogy rendkívüli állapotot vezessenek be.

Előző nap a parlamenti ellenzéki pártok felhívására több százezren gyűltek össze az ukrán főváros központjában, a Függetlenség terén, hogy Viktor Janukovics elnök és Mikola Azarov kormányának távozását követeljék, illetve tiltakozzanak a diákok kijevi demonstrációjának szombat hajnali erőszakos feloszlatása miatt. A demonstrálók közül több tízezren az éjszakát is a téren töltötték.

Vasárnap néhány száz aktivista megrohamozta az elnöki hivatal épületét. A rohamrendőrök könnygázzal és gumibotokkal szorították vissza a támadókat, akik kövekkel dobálták őket. Az ellenzék szerint az összecsapás provokáció volt, a hatalom így próbálta lejáratni a Függetlenség terén folyó békés demonstrációt. Az incidensben csaknem 90-en sérültek meg, köztük a külföldi és az ukrán média több munkatársa.

A demonstrálók két épületet foglaltak el előző nap a belvárosban, a Szakszervezetek Házát és a várost irányító adminisztráció épületének auláját. Reggel a városháza dolgozói munkába álltak, a demonstrálók viszont szintén az épületben maradtak. Szombat hajnalban a rohamrendőrök tonfákkal és gumibotokkal oszlatták szét a Függetlenség terén békésen tüntető egyetemistákat. Több tucatnyi fiatal sérült meg, 35 személyt őrizetbe vettek. A rohamrendőrök rendkívül brutális fellépése a diákokkal szemben országos felháborodást váltott ki Ukrajnában.

Az ET főtitkára békés párbeszédre buzdít. Békés párbeszédre buzdította a szemben álló feleket, egyúttal segítséget ajánlott nekik az ukrajnai tiltakozásokkal kapcsolatban hétfői közleményében Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács norvég főtitkára. Az Ukrajnában kialakult helyzet aggasztó az Európa Tanács számára - áll a politikus közleményében. "Minden felet arra szólítok fel Ukrajnában, hogy tartózkodjon az erőszaktól és térjen vissza a békés párbeszédhez" - húzza alá Thorbjorn Jagland.








EZT OLVASTA MÁR?

X