Nol.hu: nem a magyar, hanem a román határőrt kellett „megkenni”


-A A+

Nem a magyar határrendészet munkatársa "kalapozott" január 3-án azon a Bukarestből Londonba tartó román buszon, amelynek útjáról képes riportban számolt be a Mail On Sunday - írta hétfőn a nol.hu a román-magyar határátkelőnél készült, a portál birtokába került térfigyelő kamera felvétele alapján.

 Allan Hall, a lap riportere január 4-én jelentette meg az újság internetes kiadásában a jobb élet reményében munkát vállalni Romániából a szigetországba tartó románok viszontagságos útjáról szóló beszámolóját. Beszámolója szerint a határra érve egy kalap járt körbe az utasok között, és abba pénzt kellett tenni.

A nol.hu szerint az eset, bár ez a Mail On Sunday riportjából nem derült ki, a nagylaki határátkelőn történt, ahol közös a magyar-román útlevél-ellenőrzés, azaz egy helyen kell csak megállniuk az autóknak és buszoknak, és ott a magyar és a román hatóságok külön-külön elvégzik a maguk vizsgálatait. A busz egyik román sofőrje az angol újságírónak azt mondta, hogy ez az eljárás rendszeres, és állítását más utasok is megerősítették.

Az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) vizsgálatot indított, a portálnak Szabó Jenő, az NVSZ illetékes igazgatója elmondta, a január 4-i riportban szereplő busz és egy vele együtt érkezett másik járat is éppen Magyarországon volt, ezért a védelmi szolgálat emberei ki tudták hallgatni a buszonként három, összesen hat sofőrt és azt az utast, aki a január 3-án érkező járaton is utazott. Egybehangzóan azt állították, senkinek semmiféle kenőpénzt nem adtak.

A védelmi szolgálat ennek ellenére felnagyította és kockáról kockára elemezte a határellenőrzés megfigyelésére telepített térfigyelő kamera felvételét, hogy megtudják, mi történt a határállomáson. A felvétel tanúsága szerint a magyar ellenőrzés öt-hat percig tartott, a román ennél valamivel hosszabb volt. Majd látható, hogy a román sofőr valamit átad a román határőrnek, aki ezek után a busz ablakából elveszi a sapkáját és a sofőrtől kapott "valamit" belecsúsztatja - írta a Nol.hu.

Szabó Jenő további részleteket nem kívánt elmondani, mivel a vizsgálat teljes anyagát a térfigyelő kamerák felvételeivel együtt január 17-én átadták a román társhatóságnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X