Minden negyedik határon túli szavazat érvénytelen volt


-A A+

Tizenegyezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel hétfőn a Nemzeti Választási Iroda (NVI), a szavazási iratok negyede érvénytelen volt - derül ki az NVI internetes oldalának keddi adataiból.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az áprilisi országgyűlési választáson, és az NVI-hez már másfél hete folyamatosan érkeznek a levélszavazatok.

Az NVI-ben hétfőn kezdődött meg az NVI-hez már megérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése. Az NVI azt vizsgálta, hogy le van-e ragasztva a válaszboríték, a boríték tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot és szavazatot rejtő kisebb borítékot, utóbbi le van-e ragasztva, az azonosító nyilatkozatban rögzített adatok pedig megfelelnek-e azoknak, amelyeket a választópolgár a regisztrációkor megadott. Az NVI azt is ellenőrzi, hogy az azonosító nyilatkozatot kitöltő szerepel-e a névjegyzékben, valamint, hogy korábban visszajuttatott-e már szavazási iratot.

Az NVI nyilvántartása szerint hétfőn 11 202 szavazási iratot dolgoztak fel, ebből 8 462 volt érvényes. Ez azt jelenti, hogy minden negyedik visszaérkezett szavazási irat érvénytelen volt.

Pálffy Ilona, az NVI elnöke egy hétfői sajtótájékoztatón már jelezte, hogy az eddig érkezett visszajelzések szerint a választók nem elég gondosan töltik ki azonosító nyilatkozatukat, illetve nem ügyelnek arra, hogy a szavazatot tartalmazó borítékba ne tegyék bele az azonosító nyilatkozatukat.

Típushibaként említette Pálffy Ilona, hogy a visszaérkező boríték nincs leragasztva; a kis boríték nincs leragasztva; több szavazólapot és több nyilatkozatot tartalmaz a válaszboríték; nincs azonosító nyilatkozat vagy azt nem írták alá; hiányos az azonosító nyilatkozat. Az NVI elnöke azért is érthetetlennek nevezte a sok érvénytelen válaszlevelet, mert az NVI képes tájékoztatót is küldött a levélben szavazás menetéről.

Két műszakban számolnak

Hétfő reggel óta huszonöt gépen, két műszakban összesen százan ellenőrzik a levélszavazatokat: az egyik munkatárs diktálja az azonosító nyilatkozaton szereplő adatokat, a másik pedig egybeveti a nyilvántartásban lévőkkel.

Az NVI arra számít, hogy 80-120 ezer levélszavazat érkezik az irodához a szavazás estéjéig. A Kárpát-medencében lévő külképviseletekről a szavazás előtt még egyszer elhozzák az ott leadott levélszavazatokat, hogy a szavazásig a lehető legtöbb levélben szavazót azonosítani tudják.

Ha a válaszborítékban lévő azonosító nyilatkozat formailag megfelel a törvényi előírásoknak, külön dobozban gyűjtik a névtelen, szavazólapot tartalmazó borítékot, és ezeket a szavazás napján este 7 óra után bontják fel, majd szkennelik be a szavazatokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X